Úszó Szövetség 2010. évi tevékenysége

A 2010-es esztendő a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség és a megyei úszósport életében különös jelentőséggel bírt.
A dr. Kemény Dénes Városi Sportuszoda 2009. október 5-i ünnepélyes átadását követően komoly sportdiplomáciai sikernek könyvelhetjük el, hogy 2010. július 23-25 között Miskolc volt a házigazdája a UNICEF Gyermek Országos Bajnokságnak. Mind a Magyar Úszó Szövetség szakemberei, mind pedig a résztvevő sportolók és sportvezetők is megelégedettségüket fejezték ki a szervezők – azaz a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft., a Megyei Úszó Szövetség és a Club-Laguna SE Miskolc – felé.


Az elmúlt évben március 5-én tartottuk a már hagyományos Díjátadó Ünnepségünket a Megyeház Dísztermében. Ez az alkalom ad lehetőséget, hogy a Szövetség elnöksége kifejezze köszönetét és tiszteletét, a kimagasló eredményt elért sportolóknak és edzőiknek, illetve támogatóiknak.
Két nemzetközi úszóversenynek adott otthont az új 50 m-es medence: márciusban a XIV. Víz Világnapja és novemberben a XXIII. Bitskey Zoltán Emlékverseny került megrendezésre.
Július és november hónapban tartott a Versenybírói Bizottság képzést, illetve továbbképzést. Május 28-án Tisztújító Közgyűlést tartott Szövetségünk, ahol változott az elnökség összetétele, illetve változtak a bizottságok elnökei és tagjai is.
Az új elnökségbe Rittenbacher Éva (elnök), Fata Edina (elnökségi tag), Móth Éva (elnökségi tag), dr. Bogyay Ferenc (elnökségi tag) és Hölcz Péter (főtitkár) került. Az Edzői és Módszertani Bizottság elnöke Schifter Tamás, a Versenybírói Bizottság elnöke Fridrich László, a Fegyelmi Bizottság elnök Dr. Fázold Ádám és Fuhrmann Géza lett.
Szokásunkhoz híven – lehetőségeinkhez mérten – támogattuk az uszodával rendelkező tagegyesületeink népszerűsítő úszóversenyeit érmekkel, versenybírósággal, stb.
 


Az év sportolója
Hozdik Eszter (Club Laguna-MISI Miskolc SE)

1998. június 12-én Miskolcon születtem. Jelenleg a miskolci Jókai Mór Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulója vagyok. 8 éve kezdtem el úszni, versenyszerűen pedig 2005 óta űzöm szeretett sportágamat. Nevelő edzőm Fridrich László, jelenlegi edzőm pedig Kollár Zoltán. Az országos diákolimpiákon korcsoportomnak négy alkalommal voltam döntőse. 2007 évben az országos diákolimpiai bajnok lettem az 50 m gyorsúszásban. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben az évben „A Magyar Köztársaság  jó tanuló – jó sportolója”  kitüntetésben részesültem. Az országos béka-delfin seregszemlén 100 m gyors úszásban III. helyezett voltam, 2008-ban 100 m hátúszásban II. helyezett lettem. 2009-ben egy korcsoporttal feljebb az országos gyermek bajnokságon I. helyezett voltam a 200 m pillangóúszó versenyszámban. Nemzetközi eredményeken is többször szerepeltem eredményesen, így 2009-ben az EU Swimming Classic úszóversenyen a belgiumi Aarschot városában, és 2010. évben Finnországban Tamperében első és második helyezéseket értem el versenyszámaimban. Szerencsére a sportolás mellett tanulmányai eredményeim továbbra is kiválóak.
2010. évben Miskolcon került lebonyolításra az országos gyermek bajnokság, ahol 200 m pillangón II., 100 m pillangón III. és 100 m gyorson pedig IV. helyezett lettem. Az egyéni mellett csapatban három váltóban is szerephez jutottam: 4x100 m gyors, 4x200 m gyors, 4x100 m vegyes csapatokkal szereztem ezüstérmet.

 

Keresés

Partnerek