Urszin Csanád úszó a válogatottban

A nyolc nemzet serdülő korcsoportos válogatott úszóit felvonultató nemzetközi versenyt 2013. december 5-7. között rendezik meg Belgrádban. A magyar színek képviselői között ott lesz Urszin Csanád, az MVSI tehetsége is.

 - Csanád egy fél éves debreceni kitérő után, szeptemberben  került vissza hozzánk. – tudtuk meg Hutkai Dánieltől, az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft.  edzőjétől. -  Eredményei magáért beszélnek, hiszen többször állhatott dobogóra a korosztályos országos bajnokságokon, illetve a diákolimpiai döntőkben. Megjárta már a Héraklész-programot is, jelenleg pedig tagja a serdülő válogatottnak. Ami a hétvégi, belgrádi válogatott versenyt, a korábban Miskolcon is megrendezett CECYM-et illeti, a Fáy András Szakközépiskolában tanuló sportolónk pénteken délelőtt 100 m mellen áll rajtkőre, de minden bizonnyal a váltóban is számítanak rá, amit a helyszínen dönt el a csapatvezető.

Igazi sprinter-alkat

- Versenyzőnk nagyon robbanékony, igazi sprinter-alkat - folytatta Hutkai Dániel. - Ebből adódóan az 50, illetve a 100 méteres számok fekszenek neki a leginkább, de 200 méteren is megállja a helyét. Tehetségére jellemző, hogy korosztályában az 50 és 100 méteres mellúszásban is vezeti az országos ranglistát, 200 méteren pedig a 4. helyen áll. Edzésteljesítménye, hozzáállása példaértékű. A kisebb gyerekek sokat tanulhatnak tőle. Nagyon lelkiismeretes, igazi csapatember. Bízunk benne, hogy fejlődése töretlen marad, és még nagyon sokra viheti felnőtt szinten is!

/Fotó: Kamarás Péter/

Keresés

Partnerek