Természetjáró Mikulás

A Miskolci Állatkert központi helyszínével, rendhagyó módon került megrendezésre 2012. december 8-án az idei természetjáró Mikulástúra.

 

A korábbi évek Mikulás programjainak megvalósításában már összeszokott együttműködő partnerek – Miskolc Városi Diáksport Szövetség, B.-A.-Z. Megyei Diáksport Tanács, B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség – kezdeményezése mellé ez alkalommal a Miskolci Állatkert és Kultúrpark is mellé állt, így közreműködésüknek köszönhetően még több élményben részesülhetett a rendezvényre érkező 370 fős gyereksereg. A nagyobbak az állatkerti látogatást megelőzően a Krampusz és Hópihe túrákon, míg a legkisebbek a Rénszarvas állatkerti sétán vehettek részt. 

A Szemere, Andrássy, Bláthy, Fáy Szakközépiskolák diákjai az egyéni természetjáró indulókkal kiegészülve összesen 83-an, mintegy 3,5 óra alatt teljesítették a túravezetői irányítással segített Krampusz túra - Királyasztal - Ortás-rét - Kis-galya- Lencsés-nyereg - Dolka-hegy - Molnár-szikla- Csanyik-völgy – Királyasztal útvonalának 11,5 km-es távját.

Az általános iskolások számára készült a Hópihe túraajánlat, melyen a Bársony-Hunyadi, Miskolc-Diósgyőri Református, Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus, Fazekas utcai, az alsózsolcai Herman, a 10. sz. Petőfi S., a 21. sz. és a mezőnagymihályi Arany J. Általános Iskolák diákjai vettek részt. A Királyasztal – Ortás-rét –Nagy-Ortás-tető - Égés-tető - Ostoros-nyereg – Királyasztal útvonalának 6,0 km-es távja a kicsit csípős, de csapadékmentes időjárásnak köszönhetően könnyen leküzdhető akadálynak bizonyult. A kisebb létszámú csoportokban haladó 223 résztvevő, túravezetői kísérettel, 2-3 óra között tette meg az útvonalat.

Idén az óvodásokkal bővült a természetjáró Mikulás programon résztvevők száma, hiszen a Rénszarvas állatkerti sétával róluk sem feledkeztek meg a szervezők. A hideg idő ellenére összesen 62 fő vett részt a kicsiknek szóló, szakvezetőkkel biztosított távon.

A túrák és állatkerti séta végén természetesen a Mikulás fogadta a kíváncsi gyerekeket, akik közül senki sem távozott üres kézzel, az ajándékcsomagokkal teli puttonnyból minden résztvevőnek jutott. A meleg citromos tea elfogyasztása után pedig a gyalogos túrákon résztvevő diákoknak is lehetőségük volt az állatkert új rénszarvas jövevényeinek és régi lakóinak megtekintésére.

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki a program megvalósításához nyújtott anyagi támogatásért Miskolc Város Önkormányzatának és a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének.

Résztvevők:
Krampusz túra: 72 fő (diáksport) + 11 fő (természetjáró) = 83 fő
Hópihe túra: 217 fő (diáksport) + 6 fő (természetjáró) = 223 fő
Rénszarvas túra: 42 fő (diáksport) + 20 fő (természetjáró) = 62 fő


Továnbbi képek a galériában!

Keresés

Partnerek