VII. Nemzetközi Nagy-Milíc természetjáró baráti találkozó felhívása, 2012. április 22.

VII. NEMZETKÖZI NAGY-MILÍC TERMÉSZETJÁRÓ
BARÁTI TALÁLKOZÓ

2012. április 22. vasárnap

 

 

A B. A. Z. Megyei Természetjáró Szövetség és a Szlovák Turista Klub, nemzetközi turista találkozót szervez
a Nagy-Milíc 895 m magas csúcsára, Magyarország legészakibb pontjára.
A túra egyben a 120 év, 120 km túramozgalom 4. túrája is.

P R O G R A M :
Miskolcról különjáratú autóbusszal utazunk Hollóházára:
 indulás Miskolcról 2012. április 22.-én 7,00 órakor a Miskolc-Búza téri görög templom mögötti parkolóból.
Hollóházán ketté válik a túrázók csapata. Füzérről és Bodó-rétről gyalog túrázunk fel a csúcsra, ahol déli 12 órakor találkozunk a szlovák oldalról érkező szlovák turistákkal. A köszöntők elhangzása után egymást fogjuk megkínálni a csúcson jófajta hazaival. Aki tud és teheti, hozzon egy kis kínálni valót. (sütemény, ital, (házi szörp is lehet.))
A találkozó végeztével a szlovák turisták az Izra-tó irányába hazaindulnak. Mi lemegyünk Füzérre. Itt Szövetségünk a Füzériek közreműködésében teával és hagymás zsíros kenyérrel vendégelik meg a túrázókat. A Füzéri vár megtekintése ebből az alkalomból nekünk díjtalan lesz. Kitűzőt viselni kell.
Füzéren 30 fő feletti előzetes jelentkezéssel babgulyás rendelhető:   1000 Ft/adag
Bodóréten előzetes jelentkezéssel sztrapacska és derelye rendelhető      850 Ft/adag
                  (Egyénileg fizetendő)
Füzérről a délutáni órákban indulunk vissza. Várható érkezés Miskolcra kb.: 18,00 óra körül.

Túra ajánlatok:
1. Nagy túra:      túravezető: Zárdai István
 Füzér – Bodó-rét – Nagy-Milíc – Füzér  táv: 13 km,  szint: 650 m.
2. Közepes túra:     túravezető: Balkányi Ferenc, Zárdai István
 Bodó-rét – Nagy-Milíc – Füzér   táv: 9 km,  szint: 350 m
3. Kis túra:     túravezető: Balkányi Ferenc 
 Bodó-rét – Nagy-Milíc – Bodó-rét   táv  7 km,   szint: 320 m 
Akik nem kívánnak túrázni, tehetnek egy sétát Hollóházán, Füzéren, vagy a Bodó réten
Részvételi díj:
   Autóbusszal utazóknak:   2 200 Ft/fő
   Egyénileg utazóknak:    400 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza az utazást, a kitűzőt, az emléklapot és a szövetségi ellátás költségeit Füzéren. (tea, zsíros kenyér)

Jelentkezés: a részvételi díj befizetésével:
 - egyesületeknél/szakosztályoknál
 - továbbá keddi szövetségi napokon  Miskolc, Selyemrét u. 1. sz. alatt
Kérjük a befizetéskor a résztvevők nevét és egyesületének/szakosztályának megnevezését is szíveskedjenek megadni az emléklap és a kitűző biztosítása miatt. Az egyénileg utazóknál is szükséges a név, egyesület/szakosztály adatainak megadása.
Jelentkezési határidő: 2012. április 10.

Mindenkit szeretettel várunk!

BAZ. Megyei Természetjáró Szövetség

Keresés

Partnerek