Kelet-magyarországi Tini Országos Bajnokság
eredmény
Abaújszántó,2019.05 25.
Az abaújszántói Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola tornaterme, és helységei adott helyet az ország keleti súlyemelő szakosztályaiból érkezett 8-12 éves korú versenyzők vetélkedésének. Ezzel egy időben Kisbéren, a nyugati országrész versenye zajlott.
A versenyt Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, és Sáfián Ádám, a város polgármestere nyitotta meg. Az iskola tanulói, néptáncosai adtak rövid műsort Mayer Raimund tanár úr betanításával. Fekete László edzővel együtt Gyulai József, az önkormányzat sport referense is segített a lebonyolításban , és népes küldöttség érkezett a Magyar Súlyemelő Szövetségből .
Eljött Dobos Imre, az MSSz elnöke, Takács Mária főtitkár, Dr. Muhoray Árpád bizottság vezető, Nagy Róbert, az IWF tagja, tokiói olimpikon. Balog Wittmann Rómeó, az Eleiko cég magyarországi vezetője is elküldte cégének képviselőjét ajándékokkal az induló versenyzőknek. Három versenyszám, helyből távolugrás, tömött labdadobás, és a súlyemelés két technikai számának összesítése adta a végeredményt. Minden versenyző oklevéllel, ajándékkal, a helyezettek éremmel, a korosztályok legjobbjai pedig kupákkal mehettek haza a versenyről.
A versenyen résztvevő szakosztályok: Szerencs VSE, Ózdi SFC, Kazincbarcikai VSE, Biharnagybajomi SE, FISZEJ SE, BKV-Előre SC, REAC SISE, Téglás VSE, Kecskeméti TE.
A korcsoportok eredményei:
Kölyök fiú korcsoport:
45 kg 1. Lengyel Bálint Ózd
55 kg 1. Simai Attila BKV-Előre
Fiú korcsoport:
36 kg 1. Sőrés Máté FISZEJ SE
40 kg 1. Kasza Levente Biharnagybajom
55 kg l. Bagoly Zsombor Kecskemét
2.. Morvai Zalán Szerencs
3.. Vass Dániel Biharnagybajom
4 . Soltész Nátán Abaújszántó
61 kg 1. Dobi Csaba Szerencs
67 kg 1. Bók Bence Abaújszántó
89 kg 1. Bódi Levenre Szerencs
2. Horváth Károly Abaújszántó
Leány korcsoport:
32 kg 1. Vadász Diána Szerencs
36 kg 1. Zsarnai Eszter Abaújszántó
49 kg 1. Korbulecz Nóra Szerencs
71 kg 1. Fehér Viktória Szerencs
Serdülő fiú korcsoport
45 kg 1. Berényi Tamás BKV-Előre
2. Jánki Péter FISZEJ SE
49 kg 1. Szatlóczki Vidos BKV-Előre
2. Galyas Márkó Abaújszántó
55 kg 1. Mező Bálint FISZEJ-SE
2. Morvai Balázs Szerencs
3. Bagdi Bence Biharnagybajom
4. Gergely Dávid Szerencs
61 kg 1. Lepkó Bence REAC SISE
2. Szokolai Bence Ózd
3. Moldovai Levente Kazincbarcika
67 kg 1. Kisbenedek Macell Ózd
73 kg 1. Bangó Attila Biharnagybajom
2. Fehér Tamás Szerencs
81 kg 1. Danó Roland Szerencs
2. Endrész György Ózd
89 kg 1. Kovács Ábel Téglás
2. Sikur Attila Kazincbarcika
96 kg 1. Germuska Szabolcs Ózd
+96 kg 1. Fodor Patrik Ózd
Serdülő leány korcsoport
55 kg 1. Király Bianka Abaújszántó
64 kg 1. Fábián Léna Szerencs
2. Sotkó Sára Téglás
3. Varga Debóra Abaújszántó