Az év első kiemelt versenyét rendezték a BKV Előre csarnokában tegnap. A jelenlévő MSSZ vezetők, a szövetségi kapitány már év elején jó bemutatkozást vártak az induló versenyzőktől, hiszen az elért eredményeik alapján állítják össze az év nemzetközi versenyein induló csapatok és egyéni versenyzők listáját.
Kilenc borsodi versenyző indult, közülük hárman összesen hétszer javították meg súlycsoportjuk országos csúcsait.
Serdülő 56 kg-os súlycsoportban Fekete Adrián 85kg-os szakítással, és 186 kg-os összetett eredménnyel jelentkezett be erre az évre.
A másik ózdi, Terebesi Adrián serdülő 77 kg-ban 111 kg-os szakítással, majd utána 137 és 140 kg-os lökéssel, összetettben pedig 251 kg-al állított fel csúcsokat.
Az ifjúsági korcsoportban a kazincbarcikai Holló Szilárd a +94 kg-os súlycsoportban 137 kg-os szakítással állított fel új csúcsot.
Az év első nemzetközi versenye áprilisban az ifjúsági világbajnokság lesz Thaiföldön, Bangkokban. Az elért eredmények alapján várható, hogy lesz borsodi versenyzője a kiutazó magyar csapatnak.