XI. Suzuki Kupa
versenyeredményei és beszámolója
Ózd, 2016.07.23.
Az ózdi súlyemelő szakosztály Fodor Emese szakosztályvezető irányításával ebben az évben is, a nyár közepén hetven versenyzőt fogadott a városi sportcsarnokban. A közelgő korosztályos országos bajnokságokra az itt elért eredményekkel még lehet nevezni.
A versenyt két részletben bonyolították le. Délelőtt területi versenyt rendeztek, de a megyei résztvevőkön kívül máshonnan is érkeztek versenyzők. Délután pedig három kiemelt versenyt rendeztek, ami nemzetközi lett, mert lengyel súlyemelők is indultak. A versenyen két új, hivatalos országos csúcs született. Terebesi Adrián ózdi, serdülő 69 kg-os versenyző 125 kg-ot lökött. Takács Mária, az MSSz főtitkára szintén lökésben ért el 98 kg-os masters országos csúcsot. Az érmeket, tisztelet díjakat, az induló hölgy versenyzők virágait Fodor Emese szakosztályvezető, valenciai Európa-bajnoki bronzérmes, Kaiser István szponzoráló Suzuki cég tulajdonosa, Szepessy László masters világ, és Európa-bajnok, világcsúcstartó, és Fábik Béla nemzetközi versenybíró adta át, aki egyedüli magyar versenybíróként képviseli súlyemelőinket a riói olimpián.
Az eredmények:
Területi versenyek:
Serdülő fiú korcsoport:
45 kg 1. Majdán Benjámin Ózdi SFC 66 kg (30,36)
2. Galyas Norbert Abaújszántói SE 64 kg (29,35)
3. Pete Filip Ózd 57 kg (27,32)
50 kg 1. Hernádvölgyi Dániel KVSE 73 kg (31,42)
vers.kívül: Terebesi Ákos Ózd 107 kg (45,62)
56 kg 1. Nagy Norbert Békési TE 100 kg (45,55)
2. Oravecz Marcell Abaújszántó 100 kg (45,55)
3. Polyecskó Róbert Abaújszántó 79 kg (37,42)
4. Kovács Benedek Ózd 77 kg (32,45)
5. Szabó Máté Ózd 57 kg (25,32)
69 kg 1.Sziklai Zoltán Ózd 102 kg (47,55)
2. Réti Márton Tiszaújváros 95 kg (40,55)
3. Berki Zsolt Ózd 66 kg (32,34)
77 kg 1. Neal Péter John Ózd 142 kg (65,77)
2. Kiss Milán Ózd 52 kg (20,32)
+85 kg 1.Lucz Levente Tiszaújváros 155 kg (65,90)
Ifjúsági fiú korcsoport:
56 kg 1.Vadászi József Tiszaújváros 125 kg (55,70)
69 kg 1.Fehér Ákos MAFC 144 kg (64,80)
Férfi felnőtt korcsoport:
62 kg 1. Antal Ottó Fehérvári RC 115 kg (45,70)
85 kg 1.Komonyi Norbert MAFC 185 kg (90,95)
105 kg 1.Szabó György Fehérvári RC 191 kg (87,104)
Serdülő női korcsoport:
48 kg 1.Balog Tímea Ózd 55 kg (25,30)
2.Zsarnai Laura Abaújszántó 50 kg (23,27)
+63 kg 1.Keller Boglárka Ózd 90 kg (38,52)
2.Gergely Dorina Ózd 78 kg (33,45)
3.Csonka Laura Fehérvári RC 64 kg (28,36)
Ifjúsági női korcsoport:
63 kg 1. Kocsis Zsófia Abaújszántó 70 kg (30,40)
Felnőtt női korcsoport:
63 kg 1. Motzer Melinda MAFC 93 kg (40,53)
A kiemelt verseny eredményei:
Női serdülő korcsoport:
53 kg 1. Szőcs Anett Ózd 100 kg (43,57)
Női ifjúsági korcsoport:
+69 kg 1. Tasnádi Viktória KVSE 144 kg (64,80)
Női junior korcsoport:
53 kg 1. Barna Zsófia Tatabányai SC 116 kg (51,65)
Női felnőtt korcsoport:
58 kg 1. Tóth Adrienn MAFC 135 kg (60,75)
63 kg 1. Simon Viktória BKV Előre SC 132 kg (59,73)
75 kg 1. Szuromi Tímea Tiger SFC 186 kg (80,106)
2. Bódis-Szabó Katinka Fehérvári SC 147 kg (67,80)
3. Deilinger Andrea Ózd 130 kg (60,70)
+75 kg 1. Takács Mária Reac Sportiskola 175 kg (77,98)
Férfi serdülő korcsoport:
50 kg 1. Fekete Adrián Domink Ózd 140 kg (65,75)
2.Marosi Szabasztián Békési TE 110 kg (50,60)
3. Gabriel Lewandowski Lengyel 100 kg (42,58)
56 kg 1. Halász Richárd Tatabányai SC 135 kg (62,73 )
2.Szegedi Ádám Téglás-Hajdú Ip. 115 kg (50,65)
62 kg 1. Pilka Roland Téglás 158 kg (70,88)
2. Tóth Ákos KVSE 134 kg (59,75)
3. Balog Tibor Ózd 125 kg (55,70)
69 kg 1. Terebesi Adrián Ózd 223 kg (98,125)
2.Fekécs Ervin Békési TE 187 kg (84,103)
3. Páhány Tamás Tiszaújváros 145 kg (65,80)
85 kg 1. Egyed Martin Tiszaújváros 160 kg (70,90)
+85 kg 1.Molnár Dániel Ózd 176 kg (75,101)
Férfi ifjúsági korcsoport:
69 kg 1. Fekécs Sámuel Békési TE 210 kg (95,115)
2. Dúl Ádám Ózd 207 kg (93,114)
77 kg 1.Kusai Kristóf Erik Ózd 230 kg (105,125)
Férfi junior korcsoport:
62 kg 1. Meizl Máté Maglódi TC 183 kg (80,103)
77 kg 1. Bojti Vilmos Marcell KVSE 255 kg (115,140)
2. Törtei Márton Ózd 180 kg (80,100)
85 kg 1. Vincze László Maglódi TC 300 kg (135,165)
105 kg 1. Michael Nowak lengyel 285 kg (125,160)
+105 kg 1. Tomasz Magiera lengyel 260 kg (1201,140)
Férfi felnőtt korcsoport:
69 kg 1. Petrohai Balázs Ózd 182 kg (82,100)
77 kg 1. Farkas Mátyás Ózd 185 kg (85,100)
85 kg 1. Sóti László MAFC 203 kg (90,113)
94 kg 1. Ducsai Gergely Tiszaújváros 235 kg (105,130)
105 kg 1. Antal Andrej MAFC 245 kg (115,130)
2. Pálinkás Gábor Veresegyházin FC 235 kg (105,130)
+105 kg 1.Kecskeméty Marcell MAFC 275 kg (125,150)
2.László Tas Ferenc BKV Előre SC 240 kg (105,135)