XVIII. Örödgh István súlyemelő emlékverseny beszámolója, Tiszaújváros, 2013. február 23.

XVIII. Ördögh István emlékverseny
Területi minősítő és iskolások versenye
Tiszaújváros, 2013. február 23.


Az év első megyei versenyén 48 megyebeli versenyző indult. Még nagyobb lehetett volna a létszám, ha nem szűnik meg az edzéslehetőség a Zempléni SE súlyemelői számára. Bízunk abban, hogy talál majd Fekete László, és a település vezetői valamilyen megoldást a sportág folytatására.

A versenyt Fülöp György alpolgármester úr nyitotta meg több önkormányzati képviselő jelenlétében, az érmeket, tiszteletdíjakat pedig a versenyünk névadójának özvegye, Ördögh Istvánné , és István fia adták át.

A legeredményesebb tiszaújvárosi versenyző ebben az évben is Mátyus Zsolt lett. Új színfolt volt a versenyen, hogy a barcikaiakhoz hasonlóan visszajöttek a régi dicsőséget elért tiszaújvárosi „öregek”, és Diószegi Sándor vezetésével újra dobogóra álltak.

Eredmények:

Fiú korcsoport:

40 kg   1.Takács Máté        Szerencsi VSE                    90 pont
50 kg   1. Lezák Bence       Ózdi SFC                            89
56 kg   1. Vida József         Szerencsi VSE                    90
            2. Réti Márton        Tiszaújvárosi SC                 89
62 kg   1. Tardi Donát        Ózdi SFC                            90
69 kg   1. Kiss Balázs         Ózdi SFC                            47
77 kg   1. Molnár Dániel    Ózdi SFC                            77

 

Serdülő fiú korcsoport

56 kg   1. Konecsni Róbert  Szerencsi VSE                  69 kg (32,37)
            2. Kuzma István      Ózdi FSC                          68 kg  (28,40)
            3. Varga Attila         Ózdi SFC                          62 kg (27,35)
            4. Mezei Dominik    Ózdi SFC                          57 kg (32,25)
62 kg   1. Durgheu János      Tiszaújvárosi SC            130 kg (60,70)
            2. Demeter István     Ózdi SFC                          75 kg (30,45)
 69 kg  1.  Nagy Tamás         Szerencsi VSE                  74 kg (32,42)
77 kg   1. Kerékgyártó Gábor Tiszaújvárosi SC           143 kg (65,78)
            2. Búza Ferenc           Szerencsi VSE                 74 kg (32,42)
85 kg   1. Bárány Gergő        Szerencsi VSE                140 kg (60,80)
            2. Gulyás Ádám        Tiszaújvárosi SC             123 kg (53,70)
+85 kg 1. Holló Szilárd         KVSE                              155 kg (70,85)

 

Ifjúsági női korcsoport

69 kg   1. Vida Klaudia         Szerencsi VSE                  90 kg (40,50)

 

Ifjúsági fiú korcsoport
62 kg   1. Baráth Zsolt           KVSE                             145 kg (75,70)
            2. Takács János         Szerencsi VSE                137 kg (60,77)
            3. Lukács Ádám        Tiszaújvárosi SC            120 kg (53,67)
            4.Farkas Árpád          Ózdi SFC                       105 kg (45,60)
69 kg  1. Törtei Márton         Ózdi SFC                          167 kg (72,95)
           2. Takács János          Szerencsi VSE                  150 kg (60,90)

77 kg  1. Bojti Vilmos Marcell    KVSE                         227 kg (107,120)

85 kg  1. Tasnádi Krisztián     KVSE                              220 kg (95,125)
           2. Furman Dániel         Tiszaújvárosi SC             145 kg (65,80)

 

Junior női korcsoport

63 kg  1. Gulácsi Edina           KVSE                             107 kg (45,62)

 

Junior férfi korcsoport

62 kg  1.Páhy Nándor              KVSE                             154 kg (65,89)

69 kg  1.Koncz Csaba            Tiszaújvárosi SC             208 kg  (90,118)
           2.Molnár Péter             Szerencsi VSE               170 kg  (75,95)
           3.Forgács Levente       Ózdi SFC                        155 kg (65,90)
           4.Vas Richárd              Szerencsi VSE                100 kg (40,60)

77 kg  1.Mátyus Zsolt            Tiszaújvárosi SC             245 kg (115,130)
           2.Gáspár Pál Dávid     Szerencsi VSE                210 kg (95,115)
           3.Bátori Péter              Szerencsi VSE                  84 kg (37,47)

+105 kg 1.Ollócki István       Szerencsi VSE                185 kg (80,105)

 

Felnőtt férfi korcsoport

56 kg  1. Gáspár Gábor          Szerencsi VSE                109 kg (47,62)

62 kg  1.Petrohai Balázs        Ózdi SFC                        170 kg (75,95)

77 kg  1.Barna László           Szerencsi VSE                160 kg (70,90)

85 kg  1.Diószegi  Sándor    Tiszaújvárosi SC             210 kg (90,120)
           2.Mecsei Norbert       Tiszaújvárosi SC             145 kg (60,85)

94 kg  1.Morvai Zoltán         Szerencsi VSE                210 kg (95,115)
           2.Mecsei Ferenc        Tiszaújvárosi SC             170 kg (70,100)

+105 kg  1. Ecseri Roland    Tiszaújvárosi SC            210 kg (90,120)


Keresés

Partnerek