Sportlövő Szövetség 2010. évi tevékenysége

2010-ben szövetségünk a versenynaptárban feltüntetett rendezvényeit megtartotta, a megye tagegyesületei a saját rendezvényeiket lebonyolították. A megrendezett versenyek felkészülési lehetőséget jelentettek az őszi országos bajnokságokra. A Szövetség segítette az egyesületek rendezvényeinek lebonyolítását, bírókat, lövészetvezetőket biztosított, ahol az igény felmerült.

A megyei bajnokságok megrendezésén kívül a pályázatok biztosította keretből lőlappal és egyéb segédanyagokkal segítettük a többfordulós minősítő versenyeket rendező klubokat.
Az év nagy eseménye volt sportágunkban a tavasszal megrendezett 2010 évi Légfegyveres Országos Bajnokság, amelyet ezúttal Gyöngyösön a Városi Sportcsarnokban bonyolítottak le. A rendkívül erős hazai mezőnyben két megyei klub versenyzői igyekeztek helytállni (MELK és a Taktaharkányi LK). Legkiemelkedőbb eredményei a Taktaharkányi LK versenyzőinek lettek, Butykai Zoltán a nemzeti versenyszámok közül a légpuska nyíltirányzékban országos bajnok, csapatával pedig negyedikek lettek. A MELK versenyzője Tomkó Anna a női légpisztoly versenyszámban 9., csapatával pedig negyedik helyen végzett.
Az általános és középiskolások légfegyveres lövész Országos Bajnokságán, jól szerepeltek a Harczos lányok, Kovács Zoltán és a múcsonyi Általános Iskola és a Ságvári Endre Gimnázium Kazincbarcika csapata.
Az évben 8. alkalommal rendezték meg a megyében a Takta Regionális Ifjúsági Sportlövész Edzőtábort. A Taktaharkányiak nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt években az ifjúság bevonására a sportlövészetben. A korábbi évekhez képest növekedett a rajtengedélyes versenyzők létszáma.
Az őszi Országos Bajnokságokon való szereplés elismerést hozott két klubunknak. A Taktaharkányiak újra taroltak az OB-n. Butykai Zoltán a dobogó legfelső fokán állt újra a 3x10 puskás számban, a fekvő 30 lövésben pedig ezüstérmet szerzett. Csapatban pedig kétszer ezüst és kétszer bronzérmes csapattagként, így összesen hat alkalommal állt a dobogón a Nemzeti Versenyszámok Országos Bajnokságán. A női versenyzők között pedig a Miskolci Egyetemi LK lövészei a kispuska fekvő 30 lövéses számban hozták el a bronzérmet.
Az Országos Diákolimpia Döntőjén megyénk legsikeresebb versenyzője Kovács Zoltán volt, aki légpuskában 6. helyezést ért el – SPIC tanulója – a középiskolás fiúk megyei légpuskás csapata pedig 3. lett. Összegezve sikeres évet zártunk eredményekben és kitűnő programokban gazdag év volt a 2010-es.
 

 
Az év sportolója:
Butykai Zoltán (Taktaharkányi LK)

1964-ben születtem. Az MHSZ keretein belül ismerkedtem meg a sportlövészettel, 1992-től a Taktaharkányi LK versenyzőjeként érem el kiváló eredményeimet. A családi hagyomány szerint csak akkor szabad valamivel foglalkozni, ha eredményt is fel tudsz mutatni. Megyénk sportlövész berkeiben a Butykai név ismert, több éven keresztül, még napjainkban is a legeredményesebb felnőtt férfi puskás versenyzőnek mondhatom magam. Sokszor voltam megyei bajnok, az elmúlt években többször álltam dobogón országos bajnokságokon egyéniben és csapatban egyaránt. A 2008-as év a Nemzeti Versenyszámok tekintetében hét alkalommal adott lehetőséget a dobogóra való felállásra. Egyéni és csapatversenyben országos bajnokként – ráadásul sikerült csúcsot felállítanom, ill. felállítanunk – álltam a dobogó második és harmadik fokán is egyéniben. Csapatban még a bajnoki címen kívül két második és egy harmadik helyet szereztünk. A 2009-es év is kiválóan sikerült. Az országos bajnokságon három ezüstérmet és egy bronzérmet akasztottak a nyakamba. A kispuska 3x10-es egyéniben és csapatban, valamint a kispuska 30 fekvő csapatban állhattam a dobogó második fokán, standard puska 3x10 csapattal pedig a 3. helyen végeztünk.
A 2010-es év a Nemzeti Versenyszámok tekintetében hét alkalommal adott lehetőséget a dobogóra való felállásra. Egyéniben két Országos Bajnoki cím egy második, csapatversenyben két második és két harmadik helyezést értem el. Az elmúlt évben a tavaszi országos válogató versenyeken is igyekeztem bizonyítani, sajnos a felkészülési lehetőségeim erősen korlátozottak – megyei léglőtér hiány – ezért nem tudtam egyenletes teljesítményt nyújtva felkerülni csak egy alkalommal a dobogóra. A megyei bajnokságon is kitűnően szerepeltem, mint ahogy több régiós verseny győztese voltam a puskás számokban. A Heves megyei több fordulós KO-DE-KO kupát bajnokként zártam. Egyre inkább igyekszem tapasztalataim átadásával az utánpótlás nevelést is támogatni.

 

Keresés

Partnerek