Ari bácsi temetése pénteken lesz

Nagy veszteség érte a megyei sport- és röplabda életet, ugyanis 81 esztendős korában elhunyt Szlovák Aurél.
Az MVSC „örökös tagja” 1931. március 8-án született Budapestenés 1950. május 6-án Makóról került Miskolcra, ahol a helyi Lokomotív játékosa lett.

 

A csapattal az ötvenes években nem egy alkalommal bronzérmet szerzett az NB I-ben, de 1956-ban a Magyar Népköztársasági Kupa fináléjába is sikerült bejutni a vele is felálló együttesnek– amelynek ekkor Miskolci Törekvés volt a neve.
Játékospályafutása befejezését követőensem szakadt el szeretett sportágától, edzői képesítést és játékvezetői vizsgát tett: I. osztályúminősítésig jutott, így NB II-es találkozókon játékvezetőként, míg néhány NB I-es, valamint nemzetközi mérkőzésen vonalbíróként tevékenykedett.
Amint azt decemberben, a zöld-fehér klub centenáriuma alkalmából lapunknak adott interjúban elmondta: mindig a sportszerűség és az igazságérzetvezényelte...

Szlovák Aurél 1960. és 1971. között a vasutasok férfi röplabdázóit irányította, míg 1967. és 1972. között a hölgyeket is. Ő volt a nevelőedzője Sebők Évának, az évszázad magyar játékosának, aki 236 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tizenháromszoros magyar bajnok, tízszeres kupagyőztes, és tagja volt a világválogatottnak is.

Ari bácsi még az elmúlt időszakban is nagy lelkesedéssel szervezett iskolai, korosztályos versenyeket, koordinálta a játékvezetőket, társadalmi munkában segítette a B.-A.-Z. Megyei Röplabda Szövetséget.
Az Albrecht-MVSC-MISI női élvonalbeli csapatának mérkőzéseiről sosem hiányzott, ugyanis ő vezette a jegyzőkönyvet. 
  
  
  
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. július 13-án pénteken 14 órakkor lesz a Diósgyőri temetőben.
 
Családja tisztelettel kéri a búcsúztatókat, hogy koszorút ne hozzanak, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki.
 

 
Forrás: ÉM-MI 

Keresés

Partnerek