Röplabda Szövetség 2010. évi tevékenysége

A szövetség a tárgyi és anyagi lehetőségek alapján rendezte meg versenyeit ebben az esztendőben is. Nemzetközi versenyt már évek óta nem tudunk lebonyolítani a megyében. Sajnos az utóbbi időben a megyei felnőtt csapatok száma jelentősen lecsökkent. A férfiak mezőnyében a Vegyész RC-Kazincbarcika az NB I extraligában szerepelt, ahol kiváló eredményt elérve bejutott a négyes döntőbe, míg a Magyar kupában a 8 közé került. A női mezőnyben az Albrecht-MVSC-MISI csapata megnyerte az NB I bajnokságot, a rájátszásban harcol az extraligába való bekerülésért. A kazincbarcikai női csapat az NB II-ben versenyez.


A szövetség elsősorban az utánpótláskorúak részére rendez kupaversenyeket. Különösen népszerű a diákkupa, amely a középiskolás korúaknak biztosít megmérettetési lehetőséget. A lányok versenyében 10-12 csapat is küzd az első helyért, a fiúknál kisebb az érdeklődés, de itt is nagy örömmel vetik bele magukat a játékba a fiatalok. A serdülők versenyében az általános iskolások is bekapcsolódtak. A felnőttek számára a megyei bajnokságot a visszalépések miatt 2010-ben nem tudtuk megszervezni.
A Röplabda Szövetség együttműködik a Megyei Diáksport Tanáccsal, biztosítja a játékvezetőket a diákolimpiai versenyekre. Feladata még a játékvezetők képzése, célja továbbá az utánpótlás biztosítása.  


Válogatott sportolók:
 Rédei Liána (Albrecht-MVSC-MISI) - U23
 Kovács Edina (Albrecht-MVSC-MISI) - U23


 
Az év sportolója
Szajkó Tímea (Albrecht-MVSC-MISI)

1985. szeptember 19-én láttam meg a napvilágot Miskolcon. Születésem óta itt élek, ide kötnek a mindennapjaim, a család, a sport.
Gyermekkorom óta rendszeresen sportolok. Az általános iskola hetedik osztályában (1998) Novák Gyula bácsi fedezte fel a röplabda iránti tehetségemet. Diákként számos mérkőzésen vettem részt, mind az általános- és középiskola versenyzőjeként, mind a városi sportiskola játékosaként. Többször elnyertem a Miskolc Városi Sportiskola díját, amely a röplabda szakosztály legjobbja elismerést jelenti. Röplabdás pályafutásom minden lépcsőjét, a 2011-es évben az "év csapata" díját elnyerő, Albrecht MVSC-MISI-nél jártam be. Fejlődésemnek megfelelően játszottam különböző korosztályos utánpótlás csapatokban. A gyermek, valamint a serdülő csapattal országos II., illetve III. helyezést értünk el. Az ifjúsági csapattal 2001-ben egy rangos finnországi tornán szerepeltünk, ahol ezüstérmesek lettünk. A 2005/2006-os bajnoki évben csapatkapitánya voltam a junior korosztályú csapatnak, mellyel országos II. helyezettek lettünk. Az MVSC felnőtt csapatában a 2002/2003-as bajnoki szezonba mutatkoztam be. Örömmel töltött el, hogy az akkori edzőm, Kőhalmi Richárd bizalmat szavazott nekem. A szakosztály történelme során a 2004/2005, valamint a 2006/2007-es bajnoki év volt a legsikeresebb, mindkétszer a legmagasabb osztályban, az Extraligában értünk el V. helyezést. Magyar kupa mérkőzéseken is minden évben részt veszünk. 2002-2006-ig országos IV. helyezettek voltunk. A 2009/2010-es bajnoki szezontól a csapat kapitánya vagyok. Sajnos ez az év nem volt felhőtlenül boldog, mert el kellett köszönnünk a legmagasabb osztályban, az Extraligában való szerepléstől. Ez volt az első olyan év, amikor a csapatot csak saját nevelésű, helyi játékosok alkották. Ezért is volt nehéz számunkra ez a szezon, hisz néhány játékosnak "rutint" kellett szereznie. Úgy gondolom, összességében ez a fél év, amit az alacsonyabb osztályban töltöttünk, megfelelően szolgálta azt, hogy igazi csapattá váljunk, amit az is bizonyít, hogy a 2010/2011-es bajnoki szezont újból a legmagasabb osztályban folytathatjuk. Ez az év bizonyította azt, hogy az országos bajnokság legfelsőbb osztályában is helye van, egy helyi fiatalokra épülő csapatnak, ha megkapják a megfelelő támogatást, szakmai és technikai feltételeket tekintve. Bízom abban, hogy a fiatalabb társaim gyors beilleszkedését nagyban segítette a többéves extraligás tapasztalatom, valamint az a mindennapi támogatás, amit nekik nyújtottam. Mindezek mellett nagy büszkeséggel tölt el, hogy csapatunkkal többször szerepeltünk külföldi tornákon, melyek közül kiemelkedő, az angliai Leeds Carneige Tournament, amelyen 2009-ben valamint 2010-ben is részt vettünk, és mindkét évben I. helyezést értünk el. Szabadidőmben sem szakadok el a röplabdától, a nyári teremröplabda holtszezonban, országos strandröplabda bajnokságokra járunk. Legjobb eredményem a Kelet-kör elnevezésű stradröplabda-bajnokságban a III. helyezés. Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném, hogy a 2005, 2007, 2008 években kiemelkedő tanulmányi (egyetemi) és sport tevékenységem eredményeképpen elnyertem a "Miskolc Város Ösztöndíjasa" pályázatot, valamint 2006-2009-ig a Magyar Röplabda Szövetség "B" Válogatott (U23) keretének tagja voltam. Szabadidőmben szeretek utazni, olvasni, internetezni és ha időm engedi, akkor kirándulni és a barátaimmal együtt lenni.
Középiskolai tanulmányaimat a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában végeztem, ahol 2004-ben jeles érettségi vizsgát tettem, Kiváló tanulmányi- és sporteredményeim jutalmául Szentpáli-díjban részesültem. Az érettségi vizsga után felvételt nyertem a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának közgazdász-gazdálkodási szakára, ahol 2010 nyarán sikeres államvizsgát tettem.

Keresés

Partnerek