Judo Szövetség 2010. évi tevékenysége

Ebben az esztendőben – ahogy ez már szinte megszokott – több magas színvonalú versenyt rendezett a szövetség és nemzetközi eredményekben sem volt hiány. Februárban a szövetség városi judo diákolimpiát rendezett, melyen több mint 100 versenyző küzdött az érmekért.


2010. március 20-án a miskolci Rendészeti Szakközépiskola Sportcsarnokában bonyolítottuk le az immár VIII. alkalommal megrendezésre került EB-MEX kupa ifjúsági nemzetközi judo versenyt A tavalyi évhez hasonlóan a viadal egyben a korosztályos világbajnokságra és Európa-bajnokságra készülők számára válogatóként is szolgált. A hazai élmezőny mellett 5 ország (Szlovákia, Románia, Szerbia, Németország, Horvátország) 166 indulója lépett tatamira. A nívós nemzetközi mezőnyben számos megyei éremnek örülhettek a szervezők. A miskolci versenyző közül két hölgy (Szilvási Zsófia, Gercsák Szabina) is aranyéremnek örülhetett, míg a fiúknak is jutott egy ezüst és három bronzérem. Ezzel a kiváló teljesítménnyel végül az MVSC csapatban az előkelő második helyet szerezte meg. 
Miskolc város bajnoki címét egy versenysorozat segítségével döntöttük el idén, melynek zárófordulóját november 13-án bonyolította le a szövetség. Itt a legkisebbek „rángathatták meg egymás ruháját”, hiszen a 2001-ben, 2002-ben és a 2003-ban születettek álltak a tatamira.
Megyénkben a judo rendkívül népszerű és minden korosztályban komoly eredményeket érünk el. Számos magyar bajnoki dobogós helyezés és nemzetközi siker bizonyítja a magas színvonalú szakmai munkát. 


Válogatott sportolók:
 Karakas Hedvig (MVSC) – felnőtt
 Gáspár Eszter (MVSC) – felnőtt
 Pusztai Patrik (MVSC) – junior

 

Az év sportolója
Karakas Hedvig (MVSC)

Pályafutásomat 2000-ben kezdtem, a Wadokai Judo Klubban, Kovács Gábor irányítása alatt. Az elmúlt 11 évben karrierem töretlenül ívelt felfelé. Szinte hihetetlen, de 20! egyéni országos bajnoki cím, és 2 db ifjúsági Európa-bajnoki aranyérem, valamint számtalan nemzetközi siker fűződik a nevemhez 2009-ig. Ekkortól még több sikerben volt részem. Már a 2007-es év eredményei is azt igazolták, hogy a világ élvonalához tartozom: junior Európa-bajnoki ezüstérmem mellé, junior „A” kategóriás nemzetközi versenyen két aranyérmet is begyűjtöttem, ezen kívül a junior magyar bajnoki aranyat is megszereztem. 2008-ban 1. és 5. helyezett voltam két-két alkalommal a nemzetközi „A” kategóriás judo viadalokon. Varsóban a junior EB-én pedig ezüstérmet szereztem. 2009-ben a junior korosztályban Európa-bajnok és világbajnok lettem. A felnőttek között az EB-én és a VB-én is a bronzéremig jutottam. Emellett a világkupákon és a grand prix-eken is sikerült több alkalommal felállnom a dobogó valamely fokára ebben az évben. 2010 ismét nagy örömöket „szállított” számomra. Januárban a Mesterek tornáján állhattam a dobogó harmadik fokára. Majd következtek a világkupa sorozat egyes állomásai, ahol összesen két arany és három bronzérmet szereztem, de jutott két 5. hely is. Áprilisban az Európa-bajnokságon a 3. helyig jutottam, míg a felnőtt világbajnokságon idén a 7. helyen végeztem.
A Heraklész programban kiemelt kerettag vagyok. A sport mellett sikerült a tanulmányaimra is odafigyelnem, ezért büszkén mondhatom, hogy a Magyar Köztársaság „Jó tanuló, jó sportolója” cím tulajdonosa is vagyok. Nagy álmom a 2012-es londoni olimpiai indulás.

 

Keresés

Partnerek