Évzáró ünnepség volt a Fogyatékos Szövetségnél

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége 2012. december 11-én 14.00 órától tartotta az évzáró díjátadó ünnepségét Miskolcon a Teleki Tehetséggondozó Kollégium Iharos termében.

Az ünnepségen fellépett a 21. számú Általános Iskola tánccsoportja, valamint Tiszai Gyula szintetizátoros a Miskolci Paramuzsikus Zenekar tagja. A műsort követően Göndöcz István, a Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetségének elnöke értékelte az elmúlt évet.

Hagyományosan a Fogyatékosok Világnapja környékén köszöntik azokat a fogyatékkal élő gyerekeket, felnőtteket, akik a sport segítségével sikereket értek el az adott évben.
2012 évben az alábbi díjak kerültek kiosztásra:

Legeredményesebb versenyzők és felkészítő tanáraik, edzők:

Herman Ottó Általános Iskola és AMI 3. számú Tagiskola Alsózsolca
Csapat   labdarúgás   országos 1. hely
A csapat tagjai: Balog Dániel, Balog Géza, Erdélyi Roland, Vadász Róbert, Dócs Attila, Bódi Krisztofer, Budai Zsolt, Budai Lóránt, Balog Róbert
Balog Géza   asztalitenisz   országos 1. hely
Balog Róbert  asztalitenisz   országos 3. hely
Testnevelő: Nemes Zsolt és Nagy Levente


B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Módszertani Intézmény Tornanádaskai Tagintézménye Tornanádaska
Csapat   kapkodd a lábad  országos 4. hely
A csapat tagjai: Toldi Alex, Toldi István, Toldi Irén, Lakatos Martin, Horváth Martin, Toldi Gizella, Horváth Georgina, Horváth Alex, Horváth Adrián, Dudu Géza
Testnevelő: Fehér János, Kovácsné Spisák Zsuzsanna


Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Diákotthon Kurityán
Kalocsai Olga  asztalitenisz    országos 1. hely
Testnevelő: Pozsonyi András


Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Miskolc
Szikora Mihály   Kislabdahajítás, svédváltó  országos 2. és 5. hely
Varga Károly   Magasugrás, 300 m, svédváltó országos 3., 5. és 5. hely
Dudás Szendi  úszás    országos 1. hely
Lázi Zoltán    úszás    országos 2. hely
Kaposvári Róbert  úszás    országos 2. hely
Matyi Dávid   úszás     országos 2. hely
Zsák Zoltán   úszás     országos 4. hely
Botos Milán   úszás    országos 6. hely
Testnevelő: Filep István, Frigyik Erika


Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Tüskevár Tagiskola Miskolc
Lakatos Patrícia   asztalitenisz, távolugrás országos 3. és 6. hely
Lakatos Ernő  asztalitenisz   országos 5. hely
Balogh Szilveszter  svédváltó   országos 5. hely
Tóth Marcell  úszás     országos 1. hely
Testnevelő: Göndöcz István, Frigyik Erika


Magister Gimnázium Miskolc
Kaposvári Róbert   úszás    országos 2. hely
Testnevelő: Frigyik Erika


B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Módszertani Intézmény Ózdi Tagintézménye Ózd
Czövek Luca    judo    országos 2. és 2. hely
Jaczkán Eszter  judo    országos 2. hely
Jaczkán László  judo    országos 1 és 2. hely
Kis Renátó    judo    országos 1. hely
Lászka Gergő  judo    országos 1. hely
Lázár Zoltán   judo    országos 1. és 1. hely
Oláh Amanda  judo    országos 1. hely
Testnevelő: Tarr Mihály, Kozup Sándor 


Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium Sárospatak
Horváth Mihály  súlylökés, távolugrás országos 6. és 6. hely
Horváth Fanni   kislabdahajítás  országos 6. hely
Darók Csilla   magasugrás   országos 4. hely
Testnevelő: Földházi László


Martin János Szakképző Iskola Miskolc
Szőllősi Katalin  asztalitenisz   országos 1. hely
Krizsán Viola  asztalitenisz   országos 2. hely
Ronyecz Dániel  úszás    országos 1. hely
Láng Dániel   úszás    országos 3. hely
Hegedűs Mónika  úszás    országos 2. hely
Szűcs Dorina  úszás     országos 2. hely
Vágó Roland  úszás    országos 4. hely
Pára Dániel   úszás    országos 4. hely
Molnár Csaba  úszás     országos 5. hely
Szádeczky László  úszás     országos 6. hely
Tóth Zsuzsanna  úszás     országos 3. hely
Nagy Krisztina  úszás    országos 3. hely
Testnevelő: Lénárt György, Kovács Gergő


Denevér SE Miskolc
Sisenszki Péter   teke    EB 8. hely
Edző: Nagy László


Miskolci Hallássérültek Egyesülete és Sport Klubja Miskolc
Csapat   teremlabdarúgás  OB 2. hely
A csapat tagjai: Gyenge Attila, Turucz Gábor, Farkas Zoltán, Herczeg Erik, Gergely József, Illés Róbert. 
Csontóné Palcsó Katalin bowling   OB 3. hely
Kovács Boglárka  kerékpár   OB 1. hely
Földi Zsolt   kerékpár   OB 1. hely, nemzetközi váltó 5. hely
Földi Bence   kerékpár   OB 1. hely, nemzetközi váltó 5. hely
Csontó Ádám  kerékpár   OB 2. hely
Lós Róbert   horgászat   OB 1. hely
Lós András   horgászat   OB 2. hely
Halmi József  horgászat   OB 3. hely
Czakó István   horgászat   OB 4. hely
Edző: Gyenge Attila, Barczó József, Illés Erika, Lós András

 

Intézményvezetők és sportegyesületi elnökök:
§ Faggyas Gabriella (Alsózsolca, Herman Ottó Ált. Isk. 3. sz. Tagiskola) 
§ Mészáros László (B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Módszertani Intézmény Tornanádaskai Tagintézménye Tornanádaska)
§ Koncz Árpád (B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Módszertani Intézmény Kurityáni Tagintézménye Kurityán)
§ Radványi Tivadarné (Miskolc, Éltes M. Ált. Isk.)
§ Juhász Péter (Miskolc Éltes M. Ált. Isk. Tüskevár Tagisk.)
§ Lénárt Györgyné (Martin János Szakképző Iskola)  
§ Koós Mária (B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Módszertani Intézmény Ózdi Tagintézménye Ózd)
§ Kis Márta (Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium Sárospatak)
§ Sisenszki Péter („DENEVÉR” SE)
§ Papp Zoltán (MIHES)
§ Veres Sándor (MIHES)

Elnökség:
§ Göndöcz István
§ Braun János
§ Fehér János
§ Nemes Zsolt
§ Papp Zoltán

http://www.boon.hu/fogyatekos-sportolokat-jutalmaztak/2145395

http://www.minap.hu/news.php?extend.61815.7

Keresés

Partnerek