Köszönetnyilvánítás

Hálásan köszönjük Mindenkinek, akik szeretett férjem, drága Édesapánk

Szaniszló Sándor

hamvainak búcsúztatásán megjelentek, vagy részvéttávirataikkal segítettek az elviselhetetlen fájdalom elviselésében. Köszönetünket fejezzük ki rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, a Vologda és a Daru utca lakótársainak és mindazoknak, akik lélekben velünk voltak.

Hálásan köszönjük a MEAFC vezetőségének, a kosárlabda csapatnak és vezetőedzőjüknek, továbbá az Egyetemi Körcsarnok vezetőinek, dolgozóinak. Köszönjük az ország valamennyi megyei kosárlabda szövetségének, a Diáksport szövetség képviselőinek.  Köszönet a kosárlabda társadalom vezetőinek, játékosainak, játékvezetőinek. Külön köszönjük az 1975-ös bajnokcsapat tagjainak vigasztaló szavait. Köszönjük továbbá a helyi sajtóknak, rádiónak, televíziónak, hogy biztosították a méltóságteljes megemlékezést. Külön köszönetet mondunk a Diósgyőr-Vasgyár Református Egyházközség Nagytiszteletes Asszonyának – a Családfőnk emlékéhez méltó – szeretetteljes és különleges szertartásért.

 

Gyászoló szívvel felesége és két fia

Keresés

Partnerek