Barátság Maraton, tizenkettedszer 2012. november 11-én

Idén - november 11-én, vasárnap - is a jól bevált helyszín, a Miskolci Egyetem körcsarnoka lesz a központja a Barátság Maraton elnevezésű szezonzáró futóversenynek.

A „Miskolc Egészséges Ifjúságáért” Alapítvány segítségével tizenkettedik alkalommal életrehívandó, Miskolc város önkormányzata Sport mecénás alapjából támogatott eseményre a következő versenyszámokat hirdették meg: 5,2 km (6-10 évesek, 11-14 évesek, 15-18 évesek, 19-35 évesek, 36-45 évesek, 46-55 évesek, 56-65 évesek, 66 év felettiek); kismaraton (10,3 km) – női- és férfi abszolút; félmaraton (21,095 km) - egyéni – női- és férfi abszolút, négy tagú női, illetve férfi váltó, abszolút; maraton (42,195 km, Homonnai László-emlékszám) – női- és férfi abszolút. 10.30-kor a maraton és az  5,2 km, míg 11.30-kor a kismaraton, a félmaraton egyéni és váltó mezőnye rajtol el a Miskolci Egyetem körcsarnoka elől. A legrövidebb távra vállalkozók egy, a kismaratonisták kettő, a félmaratonisták négy, míg a maratonisták nyolc kört teljesítenek a Miskolctapolca felé kijelölt, végig aszfaltozott pályán.

Előnevezés november 8-ig, a www.hegyimaraton.hu oldalon., ahol a részletes versenykiírás is megtalálható. Helyszíni nevezés, rajtszám-átvétel november 10-én, szombaton, 15-18 óra között, az egyetemi körcsarnoknál, illetve a verseny napján 8 órától – 10.00 óráig (kismaratonra és félmaratonra 11 óráig)  az egyetemi körcsarnokban.

A 12. Barátság Maraton fővédnökének Prof. Dr. Patkó Gyulát, a Miskolci Egyetem rektorát, dr. Zsiga Marcellt, Miskolc sportért is felelős alpolgármesterét és Koncz Ferencet, Szerencs polgármesterét kérték fel a szervezők, akik védnökként Daragó Lászlónénak, a Magyar Diáksport Szövetség alelnökének, dr. Szabó Brigittának, az MVSI-Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Prof. Dr. Barkai Lászlónak, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar dékánjának, Dr. Főnyedi Gábornak, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Testnevelési Tanszék vezetőjének, Szaniszló Sándornak, a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviselete alelnökének és Boda Péternek, a Miskolci Egyetem sportlétesítmények vezetőjének együttműködésére is számítanak.

Bővebb információ a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címen, illetve a 36-30-7212-403-as telefomszámon kérhető.

Futócipő-teszt

A 12. Barátság Maratonra ebben az évben is ellátogat a NIKE-busz, ahol ingyenesen ki lehet majd próbálni a legújabb futócipő-modelleket, azaz a tesztelés során a kiválasztott cipőt egy futásra el is lehet vinni. A szakértők hasznos tanáccsal szolgálnak a cipőválasztás szempontjaira vonatkozóan, és mindenki számára a szokásainak, testi adottságainak megfelelő cipőre hívják fel a figyelmet.

Keresés

Partnerek