Röplabda Diákolimpia VI. korcsoport Leány Megyei Elődöntő, Miskolc, 2012. november 23.

Röplabda Diákolimpia VI. korcsoport Leány
Megyei Elődöntő versenykiírása 2012/2013. tanév
Miskolc, 2012. november 23.


 
A verseny célja:   A megyei döntőbe jutás eldöntése.
A verseny rendezője:  A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács.
A verseny ideje:   2012. november 23. (péntek) 9.00 óra
A verseny helye:  Miskolc, Zrínyi Ilona Gimnázium (Miskolc, Nagyváthy u. 5.)

Versenybíróság elnöke:  Szűcs Istvánné 

Résztvevők:  VI. korcsoportos (1993-1994-1995-ben született) tanulók, illetve alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is.
 A megyei elődöntőbe a megyei bajnokság csoportmérkőzései alapján a második helyen végzett iskolák csapatai jutottak be. 
  
Lebonyolítás rendje: A csapatok körmérkőzéssel döntik el a megyei döntőbe jutást. Az elődöntő győztes csapat a megyei döntőbe jut. A mérkőzések három nyert játszmáig tartanak. A mérkőzések között 15 perc bemelegítési idő áll a csapatok rendelkezésére.

Továbbjutás:   Az I. helyezett továbbjut a megyei döntőbe.

Csapatlétszám:   12 fő

Igazolás:    A helyszínen 8.15 –8.30 óráig.
Szükséges:  Diákigazolvány, Internetes nevezési lap, orvosi igazolással és igazgatói aláírással, valamint személyi igazolvány vagy érvényes útlevél kötelező.  Bármely feltétel hiányában a csapatok, /csapattagok/ nem vehetnek részt a versenyen. TAJ kártya saját érdekében ajánlott. A csapatok testnevelői kötelesek leadni a Nevezési lapot és a tanulók diákigazolványait a mérkőzés kezdete előtt 15 perccel a jegyzőkönyvvezetői asztalon! A mérkőzést játszó csapatok testnevelői ekkor ellenőrizzék az ellenfél Nevezési lapját és diákigazolványait! Vitás esetben a mérkőzés játékvezetője dönt.
Technikai értekezlet:   8.30-tól.
 
Helyezések eldöntése:   1. Több megszerzett bajnoki pont
                                    2. Nyert-vesztett játszmák aránya
                                    3. Nyert-vesztett pontok aránya
                                    4. Sorsolás

Költségek:  A játékvezetői díjat a csapatok fizetik (2 x 1.400 Ft/mérkőzés).

Egyéb:   Minden egyéb kérdésben az országos és megyei versenykiírás, valamint a röplabdázás versenyszabályai a mérvadók. A csapat által a helyszínen okozott mindennemű kárért a csapatvezető anyagi felelősséggel tartozik. A jegyzőkönyveket a szakágvezetőhöz a játékvezetők juttatják el. A csapatok kötelesek egységes és számozott sportruházatban megjelenni a mérkőzéseken. Az öltözőkben hagyott tárgyakért a rendezőség felelősséget nem vállal.

Miskolc, 2012. november 20.


Füstös József                                            Kerekes Attila
  DST titkár                                              szakágvezető


 

Röplabda Diákolimpia VI. korcsoport Leány
Megyei Elődöntő versenykiírása 2012/2013. tanév
Miskolc, 2012. november 23.

A megyei elődöntő tervezett időrendje
Tájékoztató jellegű

 

Csapatok:
Berzeviczy Gergely Szakközépiskola – Miskolc
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Miskolc
Zrínyi Ilona Gimnázium – Miskolc
    


Mérkőzések:
Kezdés: 2012. november 23. 9.00 óra
      
Zrínyi Miskolc    –  Berzeviczy Miskolc    _____ 
Berzeviczy Miskolc    –  Lévay Miskolc      _____ 
Lévay Miskolc     –  Zrínyi Miskolc     _____

 

Keresés

Partnerek