Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú
Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév
Miskolc, 2017. május 30.
A verseny célja: A megyei bajnoki cím eldöntése.
A döntő rendezője: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.
A megyei döntő ideje: 2017. május 30. (kedd) 8.00 óra.
A megyei döntő helye: Diósgyőri Gimnázium, Miskolc
Versenybíróság elnöke: Letek László
A megyei döntő résztvevői: V. korcsoport: a 2000-2001-ben születettek. Labdajátékokban (kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, teremlabdarúgás, röplabda, floorball) alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is.
Lebonyolítás rendje: Az alapszakasz alapján keresztjátékos döntő.
Csapatlétszám: 12 fő
Sorsolás: 7.20-kor a helyszínen.
Igazolás: A helyszínen 30 perccel az első mérkőzés előtt.
Szükséges:
a) Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással). Mivel internetes nevezést az ötödik korcsoportban nem tudunk készíteni, ezért az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott „régi összesítő névsort” használjátok.
b) A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott „orvosi igazolás” kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást.
c) Az V., VI. korcsoportban személyi azonosító igazolvány, vagy útlevél megléte kötelező (amennyiben a tanuló nem NEK-es (új típusú) diákigazolvánnyal rendelkezik).
TAJ kártyát a versenyzők saját érdekükben tartsák maguknál.
Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek!
A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén!
Díjazás: Az 1-3. helyezett érem, az 1-4. helyezett oklevél díjazásban részesül.
Költségek: A rendezési költségeket a DSSZE, a részvételi költségeket az iskolák fedezik.
Játékidő: 4x10 perc kézi méréssel, 24 másodperces támadóidő méréssel vagy elektromos idő- és eredményjelző készülékkel történik. A III.,IV. negyedben- amennyiben a mérkőzés eredményében 20 pontos, vagy e feletti különbségű az eredmény, az MKOSZ Játékszabályok 10. pont 3. §-ában leírtakkal ellentétben az órát nem kell megállítani, kivéve, ha a játékidő letelik, illetve ha a játékvezető sérülés vagy külső hatás (törlés, botrány stb.) sípol. Ha az eredmény 19 pont vagy ennél kevesebbre visszaesik, úgy a szabályok szerinti időmérés. Ha az eredménykülönbség eléri a 40 pontot, vagy e felettit a II. negyed végén, vagy bármikor azt követően, úgy a mérkőzés annál az eredménynél szabályosan befejeződik, véget ér. Ezért a játékrend csak tájékoztató jellegű.
Egyéb: Minden egyéb kérdésben az országos és megyei versenykiírás, valamint a kosárlabdázás versenyszabályai a mérvadók.
Saját labda használata tilos.
Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállal a rendezőség.
Minden olyan kérdésben, amelyről a kiírás nem rendelkezik az MKOSZ érvényben lévő versenyszabályzata, illetve az MDSZ Diákolimpia általános versenykiírása szerint kell eljárni.
A helyszínen okozott mindennemű kárért a csapatvezető anyagi felelősséggel tartozik.
Miskolc, 2017. május 23.
Letek László
szakágvezető
Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú
Megyei Döntő lebonyolítási rendje 2016/2017. tanév
Miskolc, 2017. május 30.
A megyei döntő tervezett időrendje
Tájékoztató jellegű
Csapatok:
Miskolc Diósgyőri Gimnázium (Lantosné Hegyesi Edit)
Miskolc Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium (Gulyás László)
Miskolc Herman Ottó Gimnázium (Varga Dénes)
Szerencs Bocskai István Gimnázium (Endrész Tamás)
Mérkőzések:
Kezdés: 2017. május 30. 8.00 óra
08.00 /A/ 1-4 Diósgyőri vagy Herman - Miskolc Fényi ______
09.30 /B/ 2-3 Diósgyőri vagy Herman - Szerencs Bocskai ______
11.30 /A/ VESZTESE_______________ - /B/ VESZTESE_______________ ______
13.00 /A/ GYŐZTESE ______________ - /B/ GYŐZTESE______________ ______
kb.14.30 EREDMÉNYHIRDETÉS
Végeredmény Testnevelő
1
2
3
4