Röplabda Diákolimpia V-VI. korcsoport Fiú Megyei Döntő, Kazincbarcika, 2016. november 23.

Röplabda Diákolimpia V-VI. korcsoport Fiú

Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Kazincbarcika, 2016. november 23.

A verseny célja: A megyei döntő lebonyolítása az országos döntőbe jutás eldöntése.

 

A verseny rendezője: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.

 

A mérkőzések ideje: 2016. november 23. (szerda) 9.00 óra

 

A mérkőzések helye: Város Sportcsarnok - Kazincbarcika, Lini István tér 4 sz.

 

Versenybizottság elnöke: Szűcs Istvánné

 

Résztvevők: Andrássy Gyula Szakközépiskola – Miskolc

Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola  – Miskolc

Irinyi János Szakközépiskola – Kazincbarcika

Lévai József Református Gimnázium  – Miskolc

 

Csapatlétszám: 12 fő játékos + 2 fő kísérő (tanár vagy edző).

 

Lebonyolítás: Keresztjátékkal, majd helyosztó mérkőzésekkel kerül lebonyolításra.

A mérkőzések 2 nyert játszmáig tartanak. Libero játékos(ok) szerepeltetése engedélyezett.

 

Sorsolás: 8.30 órakor. A sorsolásig a csapatoknak le kell adniuk a szükséges dokumentumokat Szűcs Istvánnénak.

 

Továbbjutás: Az 1. helyezett bejut az országos elődöntőbe, A második  helyezett meghívást kérhet az országos elődöntőbe.

 

Igazolás: Diákigazolvány, Internetes nevezési lap, orvosi igazolással és igazgatói aláírással, valamint személyi igazolvány vagy érvényes útlevél kötelező. Bármely feltétel hiányában a csapatok, /csapattagok/ nem vehetnek részt a versenyen. TAJ kártya a tanuló saját érdekében ajánlott.

 

Egyéb:

A csapatok kötelesek egységes és számozott sportruházatban megjelenni a mérkőzéseken. A mezek számozása 1-20-ig számozással lehetséges.

A csapatok maguk gondoskodnak a bemelegítéshez szükséges labdákról!

A mérkőzések között 15 perc bemelegítés áll a csapatok rendelkezésére.

Az öltözőkben hagyott tárgyakért a rendezőség felelősséget nem vállal.

A helyszínen okozott mindennemű kárért a csapatvezető anyagi felelősséggel tartozik.

Minden egyéb kérdésekben a MDSZ Versenykiírása és a Röplabdázás Hivatalos Játékszabályai a mérvadóak.

 

 

Amatőr Röplabda Diákolimpia V-VI. korcsoport Fiú

Megyei Döntő versenykiírása

2016/2017. tanév

 

 

A megyei döntő tervezett időrendje

Tájékoztató jellegű

 

 

Igazolás: A helyszínen 8.00 – 8.25 óráig.

Technikai értekezlet: 8.30 óra.

Mérkőzések: Az első mérkőzés kezdő időpontja: 2016. november 23. (szerda) 9.00 óra

Keresztjáték 1: 1 - 4 1: ____________________ - 4: ____________________

Keresztjáték 2: 2 – 3 2: ____________________ - 3: ____________________

Helyosztó a 3. helyért: ____________________ -  ____________________

Helyosztó az 1. helyért:: ____________________ -  ____________________

 

Végeredmény Testnevelő

1

2

3

4

 

 

Keresés

Partnerek