Játékos Sportverseny Diákolimpia I-II. korcsoport Országos Döntő, Ózd, 2012. március 24.

Játékos Sportverseny Diákolimpia I-II. korcsoport
Országos Döntő beszámolója 2011/2012. tanév
Ózd, 2012. március 24.

 

Nagyszerű küzdelem a játékos sportverseny országos döntőjén


A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács és az Ózd Városi Diáksport Bizottság 2012. március 24-én az Ózdi Városi Sportcsarnokban rendezte meg a 2011/2012. évi diákolimpiai játékos sportverseny I-II. korcsoportos országos döntőjét.

A minden apró részletre kiterjedő forgatókönyv szerint megtervezett és kiválóan megrendezett országos döntőn a megyei bajnokunk, az ózdi Bolyky Tamás Általános Iskola mellett a 7 országos elődöntőt megnyerő csapat vett részt.

A verseny ünnepélyes megnyitóján a résztvevő csapatokat és a szép számú szurkolói tábort Riz Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte, majd Deák György a Magyar Diáksport Szövetség elnöke nyitotta meg. A diákolimpiai fogadalomtétel szövegét Birinyi Panna a Bolyky Tamás Általános iskola diáksportolója mondta el.

A megjelent több száz szurkoló, szülő, kísérő fergeteges hangulatot teremtett a Városi Sportcsarnokban, ahol az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapata az első játéknál megszerzett előnyét folyamatosan növelte. A többi résztvevő csapat között óriási küzdelem alakult ki a tíz játék során. Az utolsó játék előtt a 2-5. helyezett között a játék kimenetelétől függően bármilyen sorrend kialakulására volt lehetőség.

A nagyszerű küzdelmet hozó, sportszerű játék végeredménye:
1. Eger, Hunyadi Mátyás Általános Iskola 72 pont Testnevelő: Herpai Imre / Bíró Csaba
2. Hajdúböszörmény, Középkerti Általános Iskola 62,5 pont Testnevelő: Vargáné Fazekas Magdolna
3. Agárd, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium 58,5 pont Testnevelő: Winklerné Paulik Erzsébet / Bodor Zoltán
4. Szombathely, Derkovits Gyula Általános Iskola 52 pont Testnevelő: Geröly Zsolt / Kovács Frigyesné
5. Törökbálint, Bálint Márton Általános- és Középiskola 32,5 pont Testnevelő: Kis Tivadar
6. Békés, Békési Kistérségi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Dr. Hepp Ferenc Tagiskola 31 pont Testnevelő: Puskás Károly
7. Pécs, Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 30 pont Testnevelő: Darabosné Tobak Éva / Salamonné Stefánovics Edit
8. Ózd, Bolyky Tamás Általános Iskola 21,5 pont Testnevelő: Vadné Énekes Erika / Ivádyné Csépányi Enikő

A diákolimpiai országos döntő díjazásában jelentős támogatást nyújtott Ózd Város Önkormányzata, aki a rendezvény kabalafiguráját biztosította minden diáksportolónak, a Magic House Kft., aki minden résztvevő számára emblémázott pólót adott át, a dobogós csapatoknak pedig 2.700 000 Ft értékben nyári angol nyelvi táborozást, melyet Nagy Zoltán ügyvezető nyújtott át a helyezetteknek. A 2F2000 Kft vírusirtó programmal kedveskedett a gyerekeknek, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága az 1-3. helyezetteknek értékes ajándékcsomagot biztosított, melyet Heim-Puskás Ivett adott át. A díjak átadásában közreműködött Fazekas Zoltán, Ózd Város alpolgármestere és Farkas Tibor a Magyar Olimpiai Bizottság szakreferense.

Ózd városa először rendezett Játékos Sportverseny országos döntőt, de a nagyszerű előkészítés a szakszerű, gyerekbarát lebonyolítás minden résztvevő elismerését kivívta. Köszönet a város önkormányzatának és a szervezői gárdának ezért a példaértékű diákolimpiai országos döntőért.

További képek a galériában hamarosan!

Keresés

Partnerek