Röplabda Diákolimpia V. korcsoport Országos Döntő - Miskolc, 2014. április 25-27.

RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA® V. KORCSOPORT Leány és Fiú
ORSZÁGOS DÖNTŐ eredményei 2013/2014. TANÉV
Miskolc, 2014. április 25-27.


2014. április 25-én kezdetét vette a röplabda diákolimpia V. korcsoportos országos döntője Miskolcon. A csapatok folyamatosan érkeztek a szálláshelyre, ahol a technikai értekezleten kialakult a döntő sorsolási rendje.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a megjelent csapatokat, kísérőket és szurkolókat, majd Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke megnyitotta az országos döntőt. Jelenlétével megtisztelte az ünnepséget Dr. Zsiga Marcell, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, Viszlai István, a Magyar Diáksport Szövetség Észak-Magyarországi Regionális Irodájának vezetője, Albrecht József, az Albrecht és Fiai Kft. ügyvezetője, Mogyoródi Gábor, a Sportika Sportszergyártó képviseletében, Lódi Gábor, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség elnöke, valamint Diczházi Mónika, a Szervező Bizottság elnöke.

A megnyitón a miskolci Zrínyi Ilona színvonalas és változatos műsora szórakoztatta a megjelenteket.


 

RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS

LEÁNYOK
Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve
1 Bács-Kiskun I. Katona József Gimnázium Kecskemét Karagics Mátyás, Sándorné Kormos Edit
2 Bács-Kiskun II. Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét Dunszt Orsolya, Juhász Zoltán
3 Békés I. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba Bárdos Tibor
4 Borsod-A-Z I. Miskolci Herman Ottó Gimnázium Miskolc Kerekes Attila
5 Budapest I. Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Budapest II. Polgár Anikó, Hőnig László
6 Budapest II. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest XI. Schulek Dávid
7 Szabolcs-Sz-B I. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza Erdősné Balogh Erika
8 Veszprém Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Veszprém Orbán Zsolt


Csoport Település / Iskola Csoport Település / Iskola
A/1 Budapest Csik  B/1 Kecskemét Református
A/2 Veszprém Táncsics  B/2 Békéscsaba Andrássy
A/3 Kecskemét Katona B/3 Nyíregyháza Vasvári
A/4 Budapest Ciszterci B/4 Miskolc Herman

 

RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS

FIÚK
Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve
1 Bács-Kiskun I. Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét Kása Róbert
2 Bács-Kiskun II. Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskemét Gyurkó Sándor
3 Borsod-A-Z Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Miskolc Nemeskéri Csilla, Magyari Viktor
4 Fejér I. Dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Dunaújváros Liszi Ferenc, Szűcs Ákos
5 Hajdú-Bihar Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Felföldi János
6 Heves Dobó István Gimnázium Eger Mérkőy Tibor
7 Somogy I. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár Simonné Kutas Zita
8 Somogy II. Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla

Csoport Település / Iskola Csoport Település / Iskola
A/1 Miskolc Ferenczi  B/1 Kecskemét Széchenyi
A/2 Eger Dobó   B/2 Debrecen Fazekas
A/3 Kaposvár Munkácsy B/3 Dunaújváros Hild
A/4 Kecskemét Műszaki  B/4 Kaposvár Táncsics

 

VERSENYPROGRAM
,,,,,,,,,,
Mérkőzések beosztása

2014. április 25. (péntek)

FIÚ Zrínyi Ilona Gimnázium

A pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
15.30 A1-A4 Miskolc Ferenczi Kecskemét Műszaki 0-3 (24-75)
17.00 A2-A3 Eger Dobó  Kaposvár Munkácsy 0-3 (44-75)


B pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
15.30 B1-B4 Kecskemét Széchenyi Kaposvár Táncsics 3-0 (75-59)
17.00 B2-B3 Debrecen Fazekas Dunaújváros Hild 0-3 (39-75)

 


LEÁNY Herman Ottó Gimnázium
A pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
15.30 A1-A4 Budapest Csik  Budapest Ciszterci 2-3 (104-101)
17.00 A2-A3 Veszprém Táncsics Kecskemét Katona 0-3 (53-75)

B pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
15.30 B1-B4 Kecskemét Református Miskolc Herman 3-0 (75-51)
17.00 B2-B3 Békéscsaba Andrássy Nyíregyháza Vasvári 3-1 (95-72)


 
2014. április 26. (szombat)

FIÚ Zrínyi Ilona Gimnázium
A pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
    
11.00 A1-A2 Miskolc Ferenczi Eger Dobó 0-3 (40-75)
EBÉDSZÜNET
15.30 A3-A1 Kaposvár Munkácsy Miskolc Ferenczi 3-0 (75-28)
17.00 A2-A4 Eger Dobó  Kecskemét Műszaki 1-3 (71-88)

B pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
    
11.00 A4-A3 Kecskemét Műszaki Kaposvár Munkácsy 0-3 (55-75)
EBÉDSZÜNET
15.30 B3-B1  Dunaújváros Hild Kecskemét Széchenyi 3-0 (75-48)
17.00 B2-B4 Debrecen Fazekas Kaposvár Táncsics 2-3 (92-107)

 

LEÁNY, FIÚ Herman Ottó Gimnázium

A pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 B1-B2 Kecskemét Széchenyi Debrecen Fazekas 3-0 (75-38)
10.30 A1-A2 Budapest Csik Veszprém Táncsics 3-0 (75-51)
12.00 A4-A3  Budapest Ciszterci Kecskemét Katona 3-1 (97-79)
EBÉDSZÜNET
15.30 A3-A1  Kecskemét Katona Budapest Csik 3-1 (97-76)
17.00 A2-A4 Veszprém Táncsics Budapest Ciszterci 0-3 (53-75)

B pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 B4-B3 Kaposvár Táncsics Dunaújváros Hild 0-3 (41-75)
10.30 B1-B2  Kecskemét Református Békéscsaba Andrássy 3-2 (92-97)
12.00 B4-B3 Miskolc Herman Nyíregyháza Vasvári 0-3 (46-75)
EBÉDSZÜNET
15.30 B3-B1  Nyíregyháza Vasvári  Kecskemét Református 3-1 (88-76)
17.00 B2-B4 Békéscsaba Andrássy Miskolc Herman 3-0 (75-56)

 

2014. április 27. (vasárnap)

FIÚ Zrínyi Ilona Gimnázium
A pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 AI-BII (X) Kaposvár Munkácsy Kecskemét Széchenyi 3-1 (94-73)
7-8. helyért
10.30 AIV-BIV Miskolc Ferenczi Debrecen Fazekas 0-3 (69-77)
1-2. helyért
12.00 Xgy.-Ygy. Kaposvár Munkácsy Dunaújváros Hild 0-3 (49-75)

B pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 BI-AII (Y) Dunaújváros Hild Kecskemét Műszaki 3-1 (94-66)
5-6. helyért
10.30 AIII-BIII Eger Dobó Kaposvár Táncsics 2-3 (105-106)
3-4. helyért
12.00 Xv.-Yv. Kecskemét Széchenyi Kecskemét Műszaki 3-1 (96-86)

 

LEÁNY Herman Ottó Gimnázium
A pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 AI-BII (X) Budapest Ciszterci Nyíregyháza Vasvári 2-3 (110-103)
7-8. helyért
10.30 AIV-BIV Veszprém Táncsics Miskolc Herman 3-1 (95-88)
1-2. helyért
12.00 Xgy.-Ygy. Nyíregyháza Vasvári Kecskemét Katona 0-3 (45-75)

B pálya

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 BI-AII – Y Békéscsaba Andrássy Kecskemét Katona 0-3 (66-75)
5-6. helyért
10.30 AIII-BIII Budapest Csik Kecskemét Református 3-0 (75-48)
3-4. helyért
12.00 Xv.-Yv. Budapest Ciszterci Békéscsaba Andrássy 3-2 (104-99)


VÉGEREDMÉNY - LEÁNYOK

Hely Iskola / Település Tanár neve Csapata legjobbja
1 Katona József Gimnázium Kecskemét  Karagics Mátyás, Sándorné Kormos Edit Kiss Gréta
A bajnokcsapat tagjai:  Ambrus Csenge, Juhász Karolina, Kiss Gréta, Kovács Fanni, Kökény Nóra, Laczkó Dóra, Mészöly Lilla, Molnár Léda, Rakiás Anita, Remecz Anna, Remecz Lilla, Simon Rebeka 
Legeredményesebb testnevelő: Karagics Mátyás, Sándorné Kormos Edit

2 Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza Erdősné Balogh Erika Told Krisztina
3 Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest  Schulek Dávid Bálint Angelika
4 Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba  Bárdos Tibor  Oláh Blanka
5 Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Budapest Polgár Anikó, Hőnig László Szabó Borbála
6 Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét  Dunszt Orsolya, Juhász Zoltán  Vezsenyi Adrienn
7 Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Veszprém Orbán Zsolt  Varga Cintia
8 Miskolci Herman Ottó Gimnázium Miskolc Kerekes Attila Kiss Daniella


Különdíjasok – LEÁNYOK:

Legjobb ütő: Kiss Gréta, Katona József Gimnázium Kecskemét
Legjobb előkészítő:  Kökény Nóra, Katona József Gimnázium Kecskemét
Legjobb mezőnyjátékos:  Bálint Angelika, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest

VÉGEREDMÉNY - FIÚK

Hely Iskola / Település Tanár neve Csapata legjobbja
1 Dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Dunaújváros Liszi Ferenc, Szűcs Ákos Tar Szabolcs
A bajnokcsapat tagjai:  Szabó Péter Bence, Batári Csaba, Bohnicsek Szilveszter, Gurmics Richárd, Kalmár Ákos, Kholman Norbert, Kocsis Bendegúz, Ormándi Ákos, Pallay László, Pesti Roland, Tar Szabolcs, Tarcali Bence 
Legeredményesebb testnevelő: Liszi Ferenc, Szűcs Ákos

2 Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár  Simonné Kutas Zita Pamlényi Máté
3 Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolája Kása Róbert Kovács Bence
4 Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskemét  Gyurkó Sándor  Zrínyi Dániel
5 Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla Bögöly Gábor
6 Dobó István Gimnázium Eger Mérkőy Tibor Kókai Csanád
7 Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen  Felföldi János  Nagy István Gergő
8 Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Miskolc Nemeskéri Csilla, Magyari Viktor  Jandl Bertold

 

Különdíjasok – FIÚK:

Legjobb ütő: Pamlényi Máté, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár
Legjobb előkészítő:  Guzmics Richárd, Dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Dunaújváros
Legjobb mezőnyjátékos:  Szabó Péter Bence, Dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Dunaújváros

További képek a galériában!

Keresés

Partnerek