Felhívás teremröplabda alapfokú játékvezetői tanfolyamra - 2017. márciustól

FELHÍVÁS

teremröplabda alapfokú játékvezetői tanfolyamra

 

 

A Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetői Testülete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Röplabda Szövetség, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesülettel karöltve alapfokú játékvezetői tanfolyamot hirdet olyan játékosok, a teremröplabdázás iránt érdeklődők részére, akik játékvezetéssel is foglalkozni kívánnak.

A képzés célja teremröplabdában működő játékvezetők számának növelése.

A tanfolyam elméleti része, a vizsgát is beleértve, 2017. március – április folyamán Miskolcon kerül lebonyolításra 6 foglalkozás keretében.

Az első elméleti foglalkozás várható időpontja: 2017. március 25.

A gyakorlati foglalkozások ideje és rendje a későbbiekben kerül meghatározásra.

Várjuk azon 16 éven felüliek jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek a játékvezetés iránt. Várunk játékosokat, kluboknál működő aktívákat, vagy a sportág egyszerű rajongóit, akik játékvezetőként tenni kívánnak szeretett sportágunkért.

Jelentkezés: az MRSZ honlapjáról (www.hunvolley.hu) vagy az MRSZ Játékvezetői Testület honlapjáról (www.mrszjt.hu) letölthető formanyomtatvány kitöltésével, amelyet levélben (1134 Budapest Váci út 19.) vagy elektronikus úton ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. és Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. ) a Magyar Röplabda Szövetséghez kell eljuttatni a tanfolyami díj befizetésével (MKB Bank 10300002-10564905-49020012) egyidejűleg. A tanfolyam legalább 6 fő jelentkezése esetén kerül lebonyolításra.

A tanfolyam díja:

- 10.000.- Ft., azaz tízezer forint, amelyet az MRSZ számlájára kell befizetni, megjelölve a jelentkező nevét és amely vis-major (például a tanfolyam elmarad) kivételével nem kerül visszafizetésre. A Közlemény rovatban feltüntetendő: „Röplabda játékvezetői alapfokú tanfolyam 2017”.

- vizsgadíj: nincs

Jelentkezési határidő: 2017. 03.10.

 

Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetői Testület Elnöksége

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Röplabda Szövetség

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

 

A Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetői Testület által rendezett

2017. évi alapfokú teremröplabda játékvezetői tanfolyam

feltételrendszere

1. Tematika

1.1. Elméleti előadások:

Helye: Miskolc, Avasi Gimnázium Miskolc, Klapka György u. 2, hivatalos helyisége 10.00 –

14.00 között.

1.foglalkozás 2017. március 25. Előadó: Herpai László, Éva Tibor

- téma: a röplabda játék rövid történeti áttekintése

az MRSZ felépítése, különös tekintettel a Játékvezetői Testületre; a vizsgázott

játékvezetők előmeneteli lehetőségei Előadó: Herpai László

a helyi sajátosságok ismertetése Előadó: a BAZ Megyei Röplabda

Szövetség képviselője

Játékszabályok 1-7. pont Előadó: Éva Tibor

2.foglalkozás 2017. április 1.

- téma: Játékszabályok 8-14. pont Előadó: Bodrogi László, Csizmarik József

3.foglalkozás 2017. . április 8.

- téma: Játékszabályok 15-21. pont Előadó: Bodrogi László, Csizmarik József

4.foglalkozás 2017. . április 15.

- téma: Játékszabályok 22-28. pont Előadó: Bodrogi László, Csizmarik József

5.foglalkozás 2017. . április 22.

- téma: jegyzőkönyvvezetés, Előadó: Bodrogi László, Csizmarik József

6.foglalkozás 2017. . április 29.

- téma: elméleti összefoglaló, vizsga előtti konzultáció, a játékvezetés és „ami a szabályokon

túl van” Előadó: Herpai László, Szabó Péter

A meghirdetett napok a tanfolyam minden résztvevőjének (hallgató és előadó) közös

megállapodása alapján módosíthatók.

A tanfolyam legalább 6 fő jelentkezése esetén kerül lebonyolításra.

A 2-6. előadáson az előző előadás anyagából 6-6 kérdéses tesztlap kitöltése és értékelése.

1.2. Elméleti vizsga:

- ideje: 2017. május 13 .

- helye: Miskolc, Avasi Gimnázium, Miskolc, Klapka György u. 2,

- írásbeli (tesztlap 20 kérdéssel) és szóbeli

- vizsgabizottság: Herpai László,

2

1.3. Gyakorlati oktatás:

- 2 alkalommal

- 2017., május, június hónapokban, két alkalommal (létszámtól függően), később

kijelölendő időpontokban és helyszíneken

- I. és II. játékvezetés

- a gyakorlatot felügyelők később kerülnek kijelölésre a helyszíntől függően

1.4. Gyakorlati alkalmasság felmérése később kijelölendő mérkőzésen:

- a résztvevők értékelése működés közben: „Alkalmas”, „Nem alkalmas”

- vizsgabizottság:

1.5. Gyakorló játékvezetés:

- gyakorló III. osztályú minősítéssel működés teremröplabda mérkőzéseken az MRSZ

JT vagy az illetékes Megyei Szövetség JT küldésével

1.6. Gyakorlati vizsga:

- a 2017/2018. bajnoki idényben, legalább két teremröplabda bajnoki mérkőzésen

- az ellenőrök később kerülnek kijelölésre a helyszíntől függően

1.7. A Tanfolyam díja:

- 10.000.- Ft., azaz tízezer forint, amelyet az MRSZ számlájára (MKB Bank

10300002-10564905-49020012) kell átutalással befizetni. Befizetési határidő

2017.03.10.

- a résztvevő törlése esetén, illetve vis-major kivételével, a díj nem kerül

visszafizetésre

- az MRSZ JT biztosítja a játékvezetői igazolványt

1.8 A tanfolyam elméleti követelménye:

- a teremröplabdázás hivatalos szabálykönyve 2015-16. évi kiadása letölthető a

www.mrszjt.hu honlapról a Szabályok című menüpont alól:

- további, szabályokkal kapcsolatos anyagok:

A röplabdázás játékvezetői irányelvei és instrukciói 2017

Esetgyűjtemény 2017

Elektronikus tananyagok

- A résztvevők az előadásokon megadott határidőre meg kell válaszolják a Magyar

Röplabda Szövetség Játékvezetői Testület által működtetett távoktatási honlapon

közzé tett tesztkérdéseket

2. Követelményrend

2.1. Elméleti előadások:

- törlésre kerül a résztvevő, ha nem jelenik meg legalább 5 elméleti előadáson

- törlésre kerül a résztvevő, ha nem teljesíti legalább 4 alkalommal az előírt

elektronikus tesztet a távoktatási rendszerben

2.2. Elméleti vizsga:

- törlésre kerül a résztvevő, ha az elméleti vizsgán nem jelenik meg

- sikeres vizsga feltétele: az írásbeli vizsgán legalább 70%-os eredmény és a

szóbeli vizsgán való megfelelés

3

2.3. Gyakorlati oktatás:

- törlésre kerül a résztvevő, ha nem jelenik meg legalább egy gyakorlati oktatáson

2.4. Gyakorlati alkalmasság felmérése:

- törlésre kerül a résztvevő, ha a gyakorlati alkalmasság felmérésén nem jelenik meg

- sikeres teljesítés feltétele: a vizsgabizottságtól „Alkalmas” minősítés megszerzése

2.5. Gyakorlati vizsga:

- sikeres vizsga feltétele: a két alkalommal teremröplabda mérkőzésen végzett

játékvezetői ellenőrzés során legalább a „Jó” minősítés megszerzése

- ha a gyakorlati vizsga sikertelen, akkor a jelölt gyakorló III. osztályú minősítéssel

működhet, és tehet gyakorlati vizsgát

- ha az újabb gyakorlati vizsga sikeres, akkor visszamenőleg egy bajnoki idényre

megkapja a III. osztályú minősítést, ellenkező esetben csak újabb alapfokú

tanfolyamon szerezhet a jelölt játékvezetői minősítést

2.7. A tanfolyam díjának befizetése:

- törlésre kerül a résztvevő, ha a tanfolyam díját az 1.7 pontban megadott határidőig

nem fizeti meg

Budapest, 2017. február 20.

Magyar Röplabda Szövetség

Játékvezetői Testület Elnöksége

 

nevében

Diáksport hírek

Röplabda Diákolimpia V. korcsoport Leány Megyei Döntő, Miskolc, 2017. május 31.

2017. máj. 29. hétfő, 21:37
296 megjelenés

Röplabda Diákolimpia V. korcsoport Leány

Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017. május 31.

Bővebben...

Röplabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú Megyei Döntő, Miskolc, 2017. június 1.

2017. máj. 29. hétfő, 21:34
374 megjelenés

Röplabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú

Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017. június 1.

Bővebben...

Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú Megyei Döntő, Miskolc, 2017. május 30.

2017. máj. 24. szerda, 23:22
339 megjelenés

Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú

Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017. május 30.

Bővebben...

Jubileumi Küldöttgyűlés- Magyar Diáksport Szövetség - 2017. május 19.

2017. máj. 24. szerda, 23:18
389 megjelenés

Jubileumi Küldöttgyűlés- Magyar Diáksport Szövetség

(2017.május 19.)

 

Az MDSZ megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepséggel egybekötött küldöttgyűlést tartott a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-termében.

Bővebben...

Kisiskolák Kispályás Labdarúgás Diákolimpia I-IV. korcsoport Megyei Döntő, Miskolc, 2017. május 22.

2017. máj. 16. kedd, 22:31
438 megjelenés

Kisiskolák Kispályás Labdarúgás Diákolimpia I-IV. korcsoport

Megyei Döntő versenykiírás 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017. május 22.

Bővebben...

Kis iskolák Kézilabda Diákolimpia I-IV. Korcsoport Leány Megyei Döntő, Miskolc, 2017. május 25.

2017. máj. 16. kedd, 22:26
403 megjelenés

Kis iskolák Kézilabda Diákolimpia I-IV. Korcsoport Leány

Megyei döntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017. május 25.

Bővebben...

Kis Iskolák Atlétika Diákolimpia I-IV. korcsoport Megyei Döntő, Miskolc, 2017. május 23.

2017. máj. 16. kedd, 22:23
454 megjelenés

Kis Iskolák Atlétika Diákolimpia I-IV. korcsoport

Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017.május 23.

Bővebben...

Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú Megyei Elődöntő, Miskolc, 2017. május 23.

2017. máj. 16. kedd, 22:20
356 megjelenés

Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoport Fiú

Megyei Elődöntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017. május 23.

Bővebben...

Labdarúgó Diákolimpia III. korcsoport osztott pályás fiú és IV. korcsoport kispályás fiú Megyei Döntő, Encs, 2017. május 12.

2017. máj. 07. vasárnap, 13:56
422 megjelenés

LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA III. kcs. osztott pályás fiú és IV. kcs. kispályás fiú

MEGYEI DÖNTŐ versenykiírás 2016/2017. TANÉV

Encs Városi Sportközpont Füves labdarúgó pályák, 2017. május 12.

Bővebben...

Atlétika Többpróba Diákolimpia IV. korcsoport Megyei Döntő, Miskolc, 2017. május 8.

2017. április 27. csütörtök, 18:52
563 megjelenés

Atlétika Többpróba Diákolimpia IV. korcsoport
Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév
Miskolc, 2017. május 8.

Bővebben...

Atlétika Egyéni Diákolimpia III., IV. korcsoport Megyei Döntő, Miskolc, 2017. május 10.

2017. április 27. csütörtök, 18:50
816 megjelenés

Atlétika Egyéni Diákolimpia III., IV. korcsoport

Megyei Döntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Miskolc, 2017. május 10.

Bővebben...

Mezei Futás Diákolimpia Országos Döntő, 2017. április 11.

2017. április 27. csütörtök, 18:47
571 megjelenés

Mezei Futás Diákolimpia

Országos Döntő, 2017.04.11.

Bővebben...

Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoport B kategória Országos Döntő 2017. április 7-9.

2017. április 27. csütörtök, 18:46
379 megjelenés

Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoport B kategória

Országos Döntő, 2017.04.07-09.

Bővebben...

Labdarúgás Diákolimpia III-IV. korcsoport Fiú Megyei Elődöntő, Mezőkeresztes, 2017. május 3.

2017. április 27. csütörtök, 18:43
517 megjelenés

Labdarúgás Diákolimpia III. és IV. korcsoport fiú

Megyei Elődöntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Mezőkeresztes, 2017. május 3.

Bővebben...

Labdarúgó Diákolimpia III-IV. korcsoport Fiú Megyei Elődöntő, Alsózsolca, 2017. május 3.

2017. április 27. csütörtök, 18:39
405 megjelenés

Labdarúgó Diákolimpia III-IV. korcsoport Fiú

Megyei elődöntő versenykiírása 2016/2017. tanév

Alsózsolca, 2017. május 3.

Bővebben...

Szövetségi hírek

Asztalitenisz versenyek még az éven

2017. október 16. hétfő, 21:53
37 megjelenés

2017. november 4. Prókai Ottó kizárásos emlékverseny Miskolc-Egyetem E/4 09.00

2017. november 25. újonc -serdülő  Miskolc-Egyetem E/4  09.00 - ELHALASZTVA!!!! - Új időpont: 2017. december 10.

2017. december 3.   Korpai Ferenc emlékverseny Ózd  09.00

2017. december 16.  megyei TOP 12 B Miskolc Egyetem  09.00

XII. Suzuki kupa beszámolója - Ózd, 2017. július 15.

2017. augusztus 03. csütörtök, 21:54
176 megjelenés

Ózd súlyemelő szakosztálya tizenkettedik alkalommal rendezte meg hagyományos versenyét, ahol 49  versenyző sorakozott fel a négy csoportban megrendezett versenyen. Magyar, szlovák és ukrán versenyzők neveztek. A verseny első része egyben területi minősítő verseny volt.

Bővebben...

BAZ Megyei Senior Asztalitenisz Bajnokság eredményei, Miskolc, 2017. május 6.

2017. máj. 08. hétfő, 21:45
479 megjelenés

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SENIOR ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGA

eredményei

Miskolc, 2017. május 6.

Bővebben...

BAZ Megyei Senior Asztalitenisz Bajnokság kiírása, Miskolc, 2017. május 6.

2017. máj. 03. szerda, 23:40
463 megjelenés

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SENIOR ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGA

versenykiírása

Miskolc, 2017. május 6.

Bővebben...

Ovis mozgásfesztivál felhívása - Miskolc, 2017. június 1.

2017. április 27. csütörtök, 18:37
790 megjelenés

OVIS MOZGÁSFESZTIVÁL

felhívása

Miskolc, 2017. június 1.

Bővebben...

Észak-Magyarországi Régiós Újonc Asztalitenisz Bajnokság kiírása, Miskolc, 2017. április 23.

2017. április 13. csütörtök, 19:10
502 megjelenés

Észak-Magyarországi Régiós Újonc Asztalitenisz Bajnokság

versenykíirása

Miskolc, 2017. április 23.

Bővebben...

MEAFC kupa - Szlaboda István asztalitenisz emlékverseny kiírása, Miskolc, 2017. április 8.

2017. március 20. hétfő, 22:37
513 megjelenés

MEAFC kupa - Szlaboda István emlékverseny

ASZTALITENISZ  VERSENYKIÍRÁS

Miskolc, 2017. április 8.

Bővebben...

Megyei asztalitenisz bajnokság eredményei, Miskolc, 2017. március 4.

2017. március 06. hétfő, 21:50
770 megjelenés

Megyei Asztalitenisz Bajnokság

eredményei

Miskolc, 2017. március 4.

 

Bővebben...

Fuss az életedért! XXI. Kis-Déli Dodó Bácsi Emlékfutás és nordic walking felhívása, Bükkszentkereszt, 2017. március 15.

2017. március 02. csütörtök, 22:17
614 megjelenés

FUSS AZ ÉLETEDÉRT!

XXI. KIS-DÉLI HEGYIFUTÓ

(DODÓ BÁCSI EMLÉKFUTÁS)

és NORDIC WALKING

BÜKKSZENTKERESZT, 2017. március 15. szerda

Bővebben...

XXII. Ördögh István emlékverseny, megyei diákolimpiai selejtező eredményei, Tiszaújváros, 2017. február 25.

2017. február 28. kedd, 18:53
608 megjelenés

XXII. Ördögh István emlékverseny, megyei diákolimpiai selejtező

eredményei

Tiszaújváros, 2017. február 25.

Bővebben...

Súlyemelő országos csúcsok a Baczakó Péter emlékversenyen

2017. február 19. vasárnap, 19:54
620 megjelenés

Az év első kiemelt versenyét rendezték a BKV Előre csarnokában tegnap. A jelenlévő MSSZ vezetők, a szövetségi kapitány már év elején jó bemutatkozást vártak az induló versenyzőktől, hiszen az elért eredményeik alapján állítják össze az év nemzetközi versenyein induló csapatok és egyéni versenyzők listáját.

Kilenc borsodi versenyző indult, közülük hárman összesen hétszer javították meg súlycsoportjuk országos csúcsait.

Bővebben...

Megyei Serdülő, Újonc Asztalitenisz Bajnokság kiírása, Miskolc, 2017. március 5.

2017. február 02. csütörtök, 18:45
642 megjelenés

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SERDÜLŐ,ÚJONC ASZTALITENISZ BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁSA

Miskolc, 2017. március 5.

 

Bővebben...

Megyei felnőtt asztalitenisz TOP 12 kvalifikációs verseny eredménye, Miskolc, 2017. január 21.

2017. január 22. vasárnap, 18:38
659 megjelenés

2016 ÉVI BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI FELNŐTT FÉRFI ASZTALITENISZ TOP 12

KVALIFIKÁCIÓS VERSENY végeredménye

Miskolc, 2017. január 21.

Bővebben...

Észak-Magyarországi Régiós Újonc Asztalitenisz Bajnokság eredményei, Miskolc, 2017. január 15.

2017. január 16. hétfő, 21:38
663 megjelenés

Észak – Magyarországi  Régiós  Újonc  Asztalitenisz  Bajnokság

Eredményei

Miskolc, 2017. január 15.

Bővebben...

Észak-Magyarországi Régiós Újonc Asztalitenisz Bajnokság kiírása, Miskolc, 2017. január 15.

2017. január 03. kedd, 23:13
680 megjelenés

Észak-Magyarországi Régiós Újonc Asztalitenisz Bajnokság – 2017

versenykiírása

Miskolc, 2017. január 15.

Bővebben...

Keresés

Partnerek