Túljelentkezés a Pisztrángtelepi túrán

A B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség és a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség „Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” címmel túrát hirdetett meg 2014. október 11-re, szombatra általános és középiskolás diákok számára. Minden várakozást felülmúlt a jelentkezés, hiszen már három nappal a határidő lejárta előtt betelt a tervezett 250 fős létszám.

Két túraútvonalon indulnak majd a Pisztrángtelepi túra résztvevői, akik közül az általános iskolások (Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Emődi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Hunyadi Mátyás Iskola, Miskolc, Nagy Lajos Király Általános Iskola, Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola) 223 fővel a rövid túrán vesznek részt Lillafüred és Garadna között. A középiskolák közül a Kazincbarcika Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 50 fővel jelentkezett be a hosszú túrára, amelynek végállomása Ómassa lesz.

 

A túrák útvonala érinti a Pisztrángtelepet, ahol rövid tájékoztatást kap minden csoport a pisztrángok telepítéséről, tartásáról, a halfogyasztás fontosságáról. A túrát teljesítők kitűzőt és emléklapot kapnak ajándékba.

 

A jelentkezési határidőig azonban további csoportok is bejelentkeztek, akik számára a szervezők póttúrát biztosítanak, így további 148 fő iskolás és kísérő is zöld környezetben tölti majd a szombati napját.

Keresés

Partnerek