Megnyitották a kézilabda diákolimpia országos döntőt Miskolcon

2014. május 15-én Miskolcon gyűltek össze Magyarország kézilabdázó általános iskolásainak legjobbjai. A Rendészeti Szakközépiskolában igazolt le a 8 fiú és 8 leány csapat. A technikai értekezleten elhangzott információkkal gazdagodva, a sorsolást követően kialakult a hétvége menetrendje. 19.00 órakor a megnyitó ünnepséggel vette kezdetét az országos döntő. A csapatok a Magyar Diáksport Szövetség indulójára bevonultak, majd a miskolci Könyves Kálmány Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak táncelőadását és sportműsorát tekintették meg. A házigazdák nevében Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg az versenysorozatot. Viszlai István, a Magyar Diáksport Szövetség Regionális a diáksportolók, hogy az országos döntőn becsületesen küzdenek és képviselik saját iskolájukat, megyéjüket.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség tiszteletbeli alelnöke, Szaniszló Sándor, a B-A-Z Megyei Sportszövetségek Képviseletének alelnöke, Éliás Gábor az Országos Döntő Versenybizottság elnöke, aki a Magyar Diáksport Szövetség Kézilabda Albizottság elnöke, Gyűrű Eugénia, a miskolci Decathlon Áruház vezetője, a rendezvény egyik főszponzora, Mogyoródi Gábor, a rendezvény támogatója az XTernium Sport Kft  ügyvezető igazgatója, Lódi Gábor, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség elnöke, Diczházi Mónika, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség főtitkára, Füstös József, a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület titkára, valamint Mezeiné Varga Éva a Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

 

A mérkőzések péntek reggel kezdődnek az alábbi sorsolás alapján:

2014. május 16. péntek – 1. nap

Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tornacsarnok – Leány

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 A1-A2 Siklós Kanizsai Győr Marcalvárosi 
10.00 A3-A4 Balatonboglár Boglári Salgótarján Beszterce 
11.00 B1-B2 Ózd Bolyky Debrecen Hunyadi 
12.00 B3-B4 Győr Nádorvárosi Tatabánya Dózsakerti 
EBÉDSZÜNET
15.00 A2-A3 Győr Marcalvárosi Balatonboglár Boglári 
16.00 A4-A1 Salgótarján Beszterce Siklós Kanizsai 
17.00 B2-B3 Debrecen Hunyadi Győr Nádorvárosi 
18.00 B4-B1  Tatabánya Dózsakerti Ózd Bolyky 

Miskolci Herman Ottó Gimnázium tornacsarnok – Fiú

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 A3-A4 Ózd Bolyky Szeged Dugonics 
10.00 A1-A2 Budapest Kassa Debrecen Kazinczy 
11.00 B3-B4 Veszprém Hriszto Alsóörs Endrődi 
12.00 B1-B2 Győr Nádorvárosi Nyíregyháza Bem 
EBÉDSZÜNET
15.00 A2-A3 Debrecen Kazinczy Ózd Bolyky 
16.00 A4-A1 Szeged Dugonics Budapest Kassa 
17.00 B2-B3 Nyíregyháza Bem Veszprém Hriszto 
18.00 B4-B1  Alsóörs Endrődi Győr Nádorvárosi 

 

 
2014. május 17. szombat – 2. nap
Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tornacsarnok – Leány

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 B3-B1 Győr Nádorvárosi Ózd Bolyky 
10.00 A3-A1 Balatonboglár Boglári Siklós Kanizsai 
11.00 B4-B2 Tatabánya Dózsakerti Debrecen Hunyadi 
12.00 A4-A2 Salgótarján Beszterce Győr Marcalvárosi 
EBÉDSZÜNET
17.00 AI. – BII.    
18.00 BI. – AII.    

Miskolci Herman Ottó Gimnázium tornacsarnok – Fiú

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
9.00 B3-B1 Veszprém Hriszto Győr Nádorvárosi 
10.00 A3-A1 Ózd Bolyky Budapest Kassa 
11.00 B4-B2 Alsóörs Endrődi Nyíregyháza Bem 
12.00 A4-A2 Szeged Dugonics Debrecen Kazinczy 
EBÉDSZÜNET
17.00 AI. – BII.    
18.00 BI. – AII.    


2014. május 18. vasárnap – 3. nap

Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tornacsarnok

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
7-8. helyért
8.00 AIV.-BIV.    
7-8. helyért
9.00 AIV.-BIV.   
5-6. helyért
10.00 AIII.-BIII.    
5-6. helyért
11.00 AIII.-BIII.   

Miskolci Herman Ottó Gimnázium tornacsarnok

Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény
3-4. helyért
9.00 AI.-BII.v.-BI.-AII.v.    
3-4. helyért
10.00 AI.-BII.v.-BI.-AII.v.   
1-2. helyért
11.00 AI.-BII.gy.-BI.-AII.gy.    
1-2. helyért
12.00 AI.-BII.gy.-BI.-AII.gy.   

Eredményhirdetés: a Fiú döntőt követően Miskolci Herman Ottó Gimnázium tornacsarnok 13.00 óra

 

További képek a galériában! Eredmények folyamatosan frissítve a versenyeredmények menüpontban.

 

Keresés

Partnerek